Összefoglaló a csütörtök esti livestream-ről
Csütörtök este egy 20 perces élő adásban beszélt Mike Zadorojny, Jonathan Sharp és Matt Witter a játékot érintő változásokról. A saját mondókájuk után kérdésekre is válaszoltak. Az egész adás nagyjából 20 percig tartott, akit érdekel, megtekintheti az Arenanet Twitch csatornáján. A továbbiakban egy rövid összefoglalót olvashattok az elhangzottakról.
PvE
- Új achievement rendszer a napi és havi achievement-ek bevonásával, amely egy újfajta játékstílust eredményez.
- Új achievement-ek, amelyek ösztönzik az összedolgozást (például felélesztés) és segítik megérteni a játék koncepcióját.
- A játékosok visszaterelése az elhagyatott zónákba (például a januári havi achievement jumping puzzle része már ezért jött létre).
- Új guild-es tartalmak: 4-5 különböző stílusú tartalom, melyek megjelennek a világban, guildek vehetnek bennük részt és más játékosokat is bevonhatnak.
- A guild fejlesztések bővítése új szintekkel, jutalmakkal.
- Több mint 100 új jutalom, amelyeket az achievement-ekkel és a guild-dekkel lehet megszerezni.
- Új Ascended tárgyak, amelyeket FotM-on kívül lehet majd megszerezni, az új achievement/jutalom rendszerekkel.
- A dungeon módosítások több fázisban fognak érkezni.
- Az első builddel meg fogják szüntetni a rez-rushing megoldásokat. Hasonlóan a fractal dungeonhöz, amíg a csapatból valaki harcol, addig nem fogunk tudni éledni (waypoint-nál), viszont ennek megfelelően pár boss harc nehézségét csökkentették (tipikusan azokét, amelyeket rendszeresen rez-rushing módszerrel oldottak meg a játékosok).
- A második fázisban át fogják tekinteni a boss harcok nehézségeit és módosítanak rajtuk, ha szükséges, valamint új jutalmakat is raknak be a játékba.
- Dolgoznak egy LFG rendszeren, azonban ennek a megjelenése még kicsit messze van. Ezzel a rendszerrel nem csak dungeonre, hanem WvW-re és egyéb dolgokra is lehet majd embereket keresni.
sPvP
- Még dolgoznak a custom arénákon, hogy bug mentesek legyenek.
- Dolgoznak a leaderboard-okon, hogy össze tudjátok hasonlítani a sPvP-ben elért eredményeiteket.
- Új matchmaking rendszeren dolgoznak, hogy a hasonló tudásbeli szinten lévő játékosok kerüljenek össze.
- Dolgoznak egy 1v1 bajnokságon (1v1 csapat, nem 1v1 ember), ez is fizetős lesz, viszont olcsóbb, mint a mostani fizetős bajnokság, viszont a jutalmak is kisebbek lesznek. Ez a fajta bajnokság a Temple of the Silent Storm térképen lesz. Erről az egészről hamarosan érkezik egy blog poszt is.
- Még több páncél és fegyver skin-t fognak berakni, hogy olyanok is elérhetőek legyenek, amelyek eddig csak PvE-ben voltak.
WvW
- Dolgoznak azon, hogy karakterfejlődést és jutalmakat építsenek a WvW-be.
- Szeretnék ha még több ember WvW-zne, ezért is foglalkoznak a fent említettekkel.
- Rengeteg tesztelik a culling megszüntetését célzó megoldásaikat.
- Még több páncél és fegyver skin-t fognak berakni, hogy olyanok is elérhetőek legyenek, amelyek eddig csak PvE-ben voltak.
AoE és egyensúly
- Általánosságban elmondható, hogy az AoE képességek túl erősek WvW-ben és PvP-ben.
- Ezen okok miatt vissza fognak venni az ilyen képességek erejéből, így azok a karakterek/kasztok, akik jobbak egy célpont sebzésében, jobban érvényesüljenek, mint most. Például dungeonökben is nagyon meg lehet könnyíteni a dolgunkat, ha sok az AoE, amivel könnyebben átjuthatunk bizonyos részeken.
- Szeretnék, ha minden kasztnak lenne több megoldási lehetősége a különböző szituációkra.
- Szeretnék felturbózni a gyenge trait-eket és fegyvereket, hogy több lehetőség legyen.
- Jelenleg vannak olyan kasztok, amelyeknek csak 1-2 életképes build-jük van, míg vannak olyanok, amelyeknek 5-6. Szeretnék, ha az összes kaszt elérné ezt az 5-6 build lehetőséget.
A Q&A-ról nincs fent videó ezért ezt a részt a Dulfy.net-ről fordítottam.
Mennyire érzitek jónak a kasztegyensúlyt és mennyire teljesítik az egyes kasztok a velük kapcsolatos elképzeléseiteket?
- Még van mind dolgozni. Jelenleg a gyengébb buildek erősítésén dolgozunk, hogy egy szintre kerüljenek az erős buildekkel. Vannak olyan kasztok, amelyek betöltik a nekik szánt szerepet, viszont vannak olyanok is, amelyek nem.
Mit értetek WvW fejlődés, haladás alatt?
- Bátorítjuk a játékosokat, hogy védekezzenek és szakadjanak el a nagy zerg-mentalitástól.
- Jutalmazzuk a játékosokat azért, amit csinálnak és nem csak azért, hogy hozzájárulnak a pontok növekedéséhez.
Culling javítások csak WvW-n lesznek vagy máshol is? Mikor várhatók?
- Hogy mikor, az a tesztelésektől függ. A culling jelensége főleg a WvW-re igaz, sPvP-ben nincsen, PvE-ben pedig a nagyobb eseményeknél jön elő, például Lost Shores, Shatterer.
- A rendszert WvW-ben teszteljük és remélhetőleg a megoldás működni fog PvE-ben is.
Fractals
- A következő buildben jön a fractalba való visszacsatlakozási lehetőség, valamint a megoldás a szintkorlátozásokra.
Tudnátok mondani valamit a nyitott világ dinamikusságáról?
- A hónap végén változások lesznek Orr szigetén – új hatások, környezeti zónák, jutalmak.
- Tovább folytatják a történet építését – a tartalmi frissítések között új események, új guild-es dolgok érkeznek.
Mit gondoltok arról, hogy lehessen látni az ellenfelek nevét WvW-n?
- Vegyes érzések, nem szeretnék egyénekre bontani a az ellenséges szervert. A WvW a nagy harcokról szól, nem az egyénekről.
- Ha meg is csinálnák, választható lehetőségnek kellene lennie, hogy elkerüljék a különböző sértegetéseket.
- Nem tudják, hogyan lehetne megvalósítani, esetleg valami jutalomként?
Hogyan osztják el az idejüket a fejlesztők? Az új tartalom élvez előnyt vagy a meglévő bugok javítása?
- Először szeretnék a bugokat javítani, aztán az új tartalommal foglalkozni.
- Végignézték a dungeonöket, jelenleg az a helyzet, hogy a fractal boss-ok sokkal érdekesebbek. Az eredeti dungeonök boss-ait is szeretnénk ilyen szintre hozni.
- Különböző csapatok dolgoznak a játék különböző területein, hogy semmi se maradjon ki.
Kapnak a jövőben a kasztok új fegyvereket?
- Jó kérdés, lehet, hogy lesz ilyen, többet egyelőre nem mondhatnak.
Példák az érdekesebb boss mechanizmusokra.
- Különböző boss mechanizmusok, amikor más életerő szintre érnek – mint most a fractalban pár boss.
- Most már több, jobb eszköz áll a rendelkezésükre a boss script-ek elkészítéséhez.
WvW és ascended felszerelés?
- Még gondolkodunk a megoldáson – talán a badge rendszert fogjuk használni.
Custom arénák – új játékmódok, költség?
- Igen, pénzbe fog kerülni a létrehozások, tőlük kell szervert bérelni.
- Teljesen új játékmódot nem lehet létrehozni, de egyes funkciókat ki és be lehet kapcsolni.
- Tudják, hogy akarunk új játékmódokat, például CTF-et.
GvG?
- A GW2-ben ezt az 5v5-ben és a custom arénákban látják.
Új játékmódok?
- A conquest-et szeretnék alapnak megtartani és erre építkezni. Jelenleg a CFT-et és a deathmatch-et vizsgálják, hogy mennyire illik a játékhoz.
Lesz eSport a GW2-ből?
- Igen, az ehhez szükséges dolgokon már dolgoznak – custom arénák, megfigyelő mód, jobb stream lehetőségek.
- Ezek ebben az évben érkeznek.
Egyetértetek azzal a kijelentéssel, hogy a jelenlegi metagame unalmas?
- Igen, ráférne egy kis bővítés.
- A bunker kasztokat/buildeket nem szeretnék teljesen eldobni, viszont azt sem akarják, hogy kelljenek egy csapatba.
- Az ele bunkert és a mesmer portálokat vizsgálják.
Mit tartalmaznak a kasztos ládák az achievement-es képen?
- Olyan felszerelést, amit a kasztod biztosan tud használni.
A meglévő achievement-jeinkért is kapunk koronát [crown]?
- Az első builddel csak az érkezik, hogy a napi és havi achievement-ekért jár korona.
- Később jön az, hogy a többi achievement-ért is jár.
- A februári havi achievement már ad koronát.
- A korona egy új fizetőeszköz lesz, amely nem fog helyet foglalni az inventory-ban, olyan lesz, mint a karma.
Meséljetek az AoE változtatásokról!
- Ez nem egy gyors javítás, sok adatra van szükség.
- Ha egy képesség 10-et sebez egy ellenfélen, egy másik pedig 8-at, de 5 ellenfélen, akkor az AoE képesség jobb. Nem szeretnék ha egy ellenfélre is AoE képességet használnának a játékosok.
- Lehet, hogy lesz olyan mechanizmus, hogy a mobok ellenállók lesznek az AoE sebzésre.
- WvW-ben és PvP-ben azt látják, hogy a játékosok előszeretettel használnak AoE-t, amikor az ellenfél próbálja éleszteni a társait.









Hali,valaki tudna segíteni? mikor kijött a játék megvettem be aktiváltam a kódot játszottam is vele 2 hétig csak abbahagytam egy időre most vissza akartam jönni játszani erre azt írja ki hogy “Grace period has ended” közben meg akartam keresni a CD kulcsát és nem találom se a dobozát se semmit ilyenkor mit kéne tenni? nem tudtam hogy lessz rá még szükségem.a karakterem nevét is tudom mondjuk ez nem tudom mennyire számít szóval mindent kivéve a kódot. Előre is köszi a válaszokat.
Nem tudtad, hogy szükséged lesz a CD kulcsra? Arra mindig szükség van… Mindegy. Kicsit utána néztem neten, volt ahol azt írták, hogy a kód újbóli regisztrálása megoldotta a problémát, viszont ehhez kellene ugye a kulcs. Legvégső esetben supportnak is írhatsz, de nagy valószínűséggel ők is kérni fogják a kulcsot.
Téged nem hiszlek el.
CD kulcsra mindig szükséged lesz, mert ha 1x véletlenül feltörik az accountodat, akkor csak az alapján tudják majd visszaadni neked, ha nincs kulcsod, akkor tökön is löheted magad akkor se fogod visszakapni az accountod.
És persze a “CD kulcsodat SOHA SENKI nem fogja kérni. SOSE add ki!” – A.net.
Átdolgozzák a dungeonokat/bossfightokat igen-igen már régóta mondogatják, javult is a helyzet, kíváncsi vagyok mi lesz belőle végül! :)
WvW: ha megszűnik a culling, jutalmak jönnek be és tényleg lesz egy olyan rendszer, ami a védekezést támogatja, akkor ez naaaagyon jónak Ígérkezik! :)))
Új fegyverek? Az jöhet! Minden mennyiségben!! :)
Viszont, ettől a build csűrés-csavarástól félek. Traiteket, fegyvereket, skilleket ide-oda erősítgetni, gyengíteni bátor, de veszélyes dolog. Arról nem is beszélve, ha most tovább gyengítik az AoE cuccokat, akkor a staffos ele PvP-ben használhatatlan lesz kábé. Bízom benne, hogy megoldják és nem esnek át a lófax túloldalára.
szerintem valahogy úgy fogják megoldani, hogy ha egy targetet ér a sebzés akkor x-et sebez, ha kettőt, akkor x-y, ha hármat, x-2y…
Jelenleg nekem is halálom a staffos ele mármint én WvW párti vagyok.. de minden skillem aoe.. ez szép és jó supportolni.. de 1v1ben halál.. minden 1v1 skill másik fegyónál van dagger stb..
Ha gyengítenek rajta akkor minimum egy fegyócsere kijár, akkor oké.. mondhatják hogy válts elemet de könyörgöm egyedül az Air ág ami (kevésbé) AoE stuffal.. Hát ez szép lesz remélem meggondoltan cselekednek..
remélem azért nem akarják megint erősíteni a thiefet. Inkább a ranger íját szedhetnék picit rendbe, mert amióta karddal, survivor builddel tolom, százszor erősebb.
Valahogy úgy érzek, ahogy necrofeel. Illetve még hozzátenném, hogy: új effektek Orron? Ezazzz még több nehezítés fuckyeah! Remélem a “nemtudszhealelni-effekt” után a “nemtudszmozogni” és a “nemtudsztámadni” jön :D
Várjávárjá! “Összekeveremabillentyűzetedésazegeredgombjaitjójátékotkívánok” effekt? De szerintem ők nem ilyen effektekről beszéltek, hanem a környezetet befolyásoló, “Nincs itt semmi waypoint! Tessék továbbhaladni!” és társai típusú, “nemtudomholvagyokpedigazelőbbmégittvolt” hatásokról. ;)
De hülyék vagytok XD szakadok xD Fúúú az az orr, de egy elcseszett hely :D Ilyesmi lehet egy kínai nagyvárosban élni. Konkrétan nem tudsz megállni, félreállni 20 secre, hogy ne öljön minimum 3 húsimádó büdös rothadmány xD
Kínában húsimádó büdös rothadmányok élnek? :D Ejj.
mi csak úgy hívjuk hogy orrible
Bizom a sracokban, de azert remelem jol megfontoljak a trait atalakitasokat es foleg ezt az AOE sebzes dolgot, mert nem keves siras lesz, ha tucatnyi buildet kell a kukaba dobni miatta (es builddel egyutt felszerelest is). Jajjjj de negativ vagyok…
Na azert nem teljesen, mert mar hangot adtam neki, hogy mennyire tetszik ez a “nepesitsuk be a vilagot” otlet. (+ guild tartalmak hmmm, fincsi)
Igen, a “túlbalanszolás” elég sokszor kukafelszereléssel jár.
Remélem nem lesz ilyen, hogy ha csak egy mobra akarom ellőni az AoE-t, akkor kijelzi, hogy Immune….. Na nehogymár. Ez mennyire nem lorehű. Oké, mágia, nem valóság, de na. Kérem.
Eleve mi a tökömet kezdjek az aoe skilljeimmel? Milyen fsz érvelés az, hogy túl sokat használjuk őket? :D 5 skillünk van-.- Flamethrower, grenade kit, bomb kit, elixir gun kuka, rifle 3,5 skill kuka. mi a tökömet kezdjek az engineerrel??
a többi újítás viszont tetszik, remélem jól megcsinálják :)
AOE-vel kapcsolatban ne gondolják azt, hogy ha én 1 emberre/NPC-re AOE-t rakok, az már kényelem. 5(!!!!!!) skillem van direkt támadásra, néha annyi se. Ha AOE-t rakok, az azért van, mert 1: Nincs más. 2: Mozog a target is, nomeg lerakhat dolgokat.
Valamit itt biztosan félre értünk…
Aoe esetén sokkal inkább átmérő csökkenést tudnék elképzelni. Némelyik kasztnak túlzottan is nagy. Nem mondom, hogy legyen akkora mint a varázsbotos (staff) necronál, de ne is érjen be a torony közepéig (enyhe túlzás).
Nem tudom… Ezt az aoe cuccot èn sem èrzem gàznak. Mèg sosem tünt fel, hogy az ellenem hasznàlt aoe-k tul erosek lennènek.
Összessègèben a cikk tartalma miatt kezdek aggódni, komolyan aggódni. Magamèrt…nem akarok mèg jobban függni!
* Kivétel Gignanticus és egyéb bossok AOE körei, ahonnan sokszor egyáltalán nincs esély kidodgeolni az 1-2 hites killeik elől. Vagy talán van, ha a 360-ból pont eltalálod azt a fokot tizedmásodpercek alatt, de akkor is sokszor úgy érzékeli, hogy benne vagy, pedig a lábad 5-20 centire van tőle.
WWWben nem tűnik problémának az AOE. Jobban aggódok az OP downed skillek miatt, amivel pl lazán hazafut egy ele invulnerable állapotban…
Jah hát én nem éppen bossokra gondoltam, hanem kasztokra persze :P Sztem anet is arra gondolt, vagy nem?:P
Necróval 1v1-ben lenyomtam egy warit, aki downedként 4 sec alatt 13,5k dmg-t tol belém majd fölkelt és megölt. Én azt érzem op-nak.
Hú mekkora OP ez ele, finggá változik és mehet 10 lépést…
Amikor lehúznak a falról jó, de egyébként lecserélném bármire…
Pár thief 25k életemet 3 mp körül darálja be. De volt hogy ránktoltak 1 perces chain condit, ami nem számolt lefele, és leszedni se tudtuk sehogy.
Warriorok mindig OP-ok.
Szerintem a GW2 szólhatna arról, hogy maximális sebzése minden kasztnak megegyezik, csak a stílus között van külömbség. Ne legyen 1ik kaszt se erősebb/tankosabb a többinél szvsz. Már nincs értelme, elavult tradíció…
Hat szivesen odadnam az “odarantom magamhoz azt aki meg akarolni skillem” (engi) a fingfelhoert. mondjuk nekem eddig a best of a warrior aki felall osszecsuk majd ha mazlija van talpon is marad:D
Main karim Ele és WvW fan vagyok.. ezért az AoE dolgot nagyon kifogásolom.. erős esetleg átmérőt csökkentsenek de ígyis baromi rossz hogy nincs fegyver csere ezért csak staff van a kezemben tűz re vagyok kigyúrva és 1v1ben ígyis elég gáz az élet.. nem lehetetlen de gyenge az ele staffal mivel bár lehet váltogatni az elemeket de MIND AOE alapú ha staffot használok kivétel az air de az meg baromi gyenge még egy meteor esővel is jobban járok ha azt dobokrá.. :D de abból kifut még lehet el se találja.. Ha beraknak ennek hatására egy fegyó cserét az elének akkor ám legyen de így ne akarják hogy örüljek neki.. amúgy meg az élesztés pont rossz PL mert arrow cartal is előszeretettel szórják a népet élesztésnél.. :D
Ezen még agyalhatnak egy darabig.. de az AoE jelenlegi formájában csak tömegre jó mázlifaktorral (pont belemegy..) talán 1v1.. :D
Valaki mondja el, elénél miért nincs fegyver swapping? Legalább váltana castolásrol meele támadásokra staffnál, hogy megbökdöshessed a felpuffadt hullákat.
Royal te mindig minden kasztnak minden skillt és fegyót meg akarsz adni, ami nem indokolt :D Nem tudom másnak betudni, mint az óóóriási szívednek :D
De nem kell swap. De nem is érzem túl erősnek a staff aoe-it. Én is ele vagyok. Elismerem, ha valaki durván a tűz aoe-kra gyúr és full berserkerben van, akkor nem gyenge, de nem mondanám egy fúúdenagy halálosztónak sem. Kimásznak belőle elég könnyen. Aki wvw-n ilyen papír atomdps geart választ, az szerintem gyakrabban hal, mint öl és ezt tapasztalatból mondom, voltam pár hétig ilyen builden xD
Ha normális WvW builden van az ember, akkor pedig elég kicsit sebez és kb csak annyi értelme van, h “piros kör, álljunk ki belőle” de nem sebez egyáltalán sokat.
Jah és mindezt természetesen tömeg ellen értem, szerintem az lehet itt az alap gond, mert 1v1-re staff ele, nem kell mondani, hogy kb semmilyen builddel nem állja meg a helyét :P
Erről beszélek én is.. Spec én pont én is papír ágyú módban rohangálok nem rossz de nehéz az 1v1 tömeg ellen hasznos csak.. és ha az aoe-t gyengítik közel értelmetlen lesz.. szóval vagy fegyó csere kell akkor vagy ne piszkálják számottevően mert az aoe az első amiből az ember kiugrik.. nehéz azt jól használni..
Nem adnék meg minden kasztnak mindent azért, nem lenne logikus. :) Undorító lenne látni egy nagyfejszés elét, vagy íjazó mesmert pl. Minden esetre sokkal szélesebb választékot érdemelnének szvsz.
De most a swappingot nem értem. Miért baj az, ha egy ele fegyvert tud váltani combaton belül? Nem szánalmas, hogy csapot papot ott kell hagyniuk, ha váltani akarnak?
Lehet bennem van a hiba, de IRL harcokból annyit megtanultam, hogy 2 féle fegyvert váltogasson egy harcos:
Távol és Közeli. Staff az mindkettő és egyik se. Kettő között van.
Hát igen, ez fura megoldás szerintem is, viszont az attunementek valamennyire kárpótolnak (persze tényleg nem ugyanolyan, mintha fegyvert válthatnának). Amúgy meg a staff pont hogy távoli, a scepter a kettő között (és nem sok (pb)aoe-je van daggerhez vagy staffhoz képest), és dagger a közeli.
Azért nincs, mert nem jönne ki a matek. Az hol lenne fair, ha 2 fegyverzetből +4 attriból válogathatsz? Az 40 skill lenne. Jelenleg is 20 skillt használ az ele, míg a többi átlagosan 10-et. (weapon skillt)
Nekem nem kell hogy akció közben tudjam váltogatni.. felőlem lehet harcon kívül is.. csak lenne.. mert most átváltogatni táskából borzalmas.. Ezért inkább próbálok köztes megoldásokat keresni..
Zendernél a pont. Ty.
Parancsolj, egy kis staff ele 7 vs zerg WvW akció. (power-toughness-vitality gear-ben)
Most ide linkeltél valamit?:D Mert nekem a Guild Wars 2 hungary facebook oldalát likeolok képei vannak itt XD
YT videót ágyaztam be. Nálam megjelenik.
Közben miután elküldtem az üzenetet, nekem is megjelent :D
Amugy ez nem PTV gear. Az 19.000+ hp. Nyilván nem egyedül csinálja, de ez a zerg számomra megmagyarázhatatlanul béna.
Jah látom commentben írja a buildjét. Hát ez legalább is olyan hibrid :P Jó, ez tény, de kellenek hozzá jó társak,TS és kicsit esetlen ellenfél :) 50en sincsenek- Szép védés, szó se róla, de íly módon nem mondanám OP-nak, inkább a körülmények kedvező összejátszásának.
Sry, reflexből írtam a vitality-t, mert a srác általában abban van, csak a livestream alatt kipróbált valami mást. A zerg valóban béna, de párszor ledarálták a felét, ami nem rossz hét embertől. Az összes buildje kint van a Twitch csatornája infó részében, ha valakit érdekel.
Ez régebbi videó… Azóta pl az Evasive Arcana-t lenerfelték a béka segge alá…
Majd kipróbàlom ezt a traitet, bàr kb àtlàtom, nem egy nagy durranàs, jó tàrsak kellenek hozzà ès buta zerg, mint mondtam, de annyiban jó lenne ha jó lenne, hogy az èn d/d buildemben is ilyen 10/30/30, uh ha staffra vàltok, csak offcombatban ki kell gyorsan cserèlnem a skilleket, utilityket, meg az èkszereket àtvedleni ès kèsz is :P persze ameddig nem jön a menthetö màsodlagos build :P
Nem, ez múlt vasárnap történt.
Mondjuk ez a csapat sPvP-ben is aláz mindenkit. Kb. 50 meccsüket láttam paid tournamenten, de még egyet sem veszítettek.
Itt akkor is azon van a hangsúly, hogy ha csökkentik az erelyét mondhatni a staff ele támadó és nem support az kb semmit nem fog érni.. mert most is csak jó csapattal lehet ilyet kivitelezni és nevetségesen buta zerg ellennel.. :D 1v1 ben meg még esélytelenebb lesz.. nem mondom h most gyenge de ha gyengítik akkor nagy gáz lesz..
Na ez fasza.. fractal 30+ on annyi mob van mind a hanygya.. es nagyon sok hp val . mind 82es elit .. Es ha legyengitik az aoet hat hogy oljunk le 6-an 30 mobot amik annyit sebeznek igy is belenk mind mi belejuk , meg 20*annyi hpjuk van mind nekunk , ne rajtunk gyengitsenek hanem a mobokon ,,,, lol .. wvwn meg szintem sincs tul eros aoe.. max a thief porgese amimeg mindig komoly. Nerfeljek meg a thiefet es jo lesz . A rangerrel meg csinalhatnanak valamit h mne csak 1AOE je lgyen mert ez koúedelem .
Másik: “WvW-ben és PvP-ben azt látják, hogy a játékosok előszeretettel használnak AoE-t, amikor az ellenfél próbálja éleszteni a társait.”
Húhaa, ez nagy felfedezés. Már-már exploit, nem? Pakolom alájuk én is ezerrel. Ennek ellenére annyira ezzel sem szoktam alázni. Tényleg az sokkal kevésbé lesz idegesítő, amikor minden downedba kerülő játékost röhögve élesztenek és senkit nem lehet majd leölni.
Szerintem az lenne az igazi ha adnának egy skillt 60 perces rechargegal és akkor biztos nem lennének ilyen borzasztó kihágások. mit képzelnek magukról a játékosok, hogy nem úgy használják a skilleket, a játék adta lehetőségeket ahogy anet elvárja tőlük? Micsoda rohadék az összes-.-
:D Ez már exploit.
Miért mi a baj Evasive Arcanával? Tökjól működik. Én most megint használom, mert valóban volt egy nerf, de aztán visszacsinálták.
Volt hogy kivették, hogy combo finisher legyen. Most az rémlik, hogy ismét combo finisher, de sokkal kisebb sebzéssel.
Volt szó róla de tudtommal az utolsó update ebben a nov.15-i azaz csak az attunementtől függően egy egy skillt lő el, ami nem skálázott így harmatgyenge. És nem finisher…
Azaz bocs dec 3-n volt egy ilyen, de így sem ér kakát sem sajnos (alig vagyok earthban staffal – cripple, bubi, gólem):
“Evasive Arcana: This trait now has a blast finisher while attuned to earth.”
Healing Rain + Eruption + Dodge = Regen, Condi leszedés + 2x aoe Healing. Illetve Waterben dodge az olyan 2k+ aoe heal és aoe condi remove.
Kipróbáltad most?
Csak simán kikasztolja a cleansinget, nem lesz area healing blast…
Tűzben dettó, nincs area might blast…
earthben blast csak. healing rain-earth attu-eruption-dodge (meg mindig earthben), igy jon ki a 2 aoe heal.
Há! Na most felfogtam!
Így viszont az eredetihez képes elég useless!
Nem az, mert fire-ben kigyújtja az ellent, waterben gyógyít és condit szed (tudod a dagger 5ös skillje), airben meg vakít, bár mintha ez nem egészen úgy működne, mint a scepteren… elvileg a körülötted lévőket vakítja, és nem a targetet, de majd mindjárt kipróbálom. Amúgy ja, gyengébb, de nekem az attu váltás miatt amúgy is kell az a traitvonal.
CTF-re kíváncsi leszek, hogyan oldják meg. Remélem akinél a zászló lesz nem tud majd stealth-elni vagy mesmer portált használni. Én személy szerint a healing skill kivételével az összes skill-t letiltanám annak aki a zászlót cipeli
Énis gondolkoztam pvp deathmatch-en, de mivel nincs healer, ezért elég gyors menetek lennének, durván 2 perc ha 2 defenzív és pro team kerül össze. Amúgy 20 sec ha leburstolik egymást.
Én nagyon hiányolom a TDMet.. magyarán igazi arénát… nem rossz hogy ebben kell taktika de ha az ember agyatlankodni akar akkor az arra jó lenne..
Egy 2v2es arena nekem is jól esne. :)
Szerintem lehetne éledni és pont vagy időhatáros lenne az is.
“(Wvw) Bátorítjuk a játékosokat, hogy védekezzenek és szakadjanak el a nagy zerg-mentalitástól”
- ezt nehéz lesz jól megoldani
– van egy fejlődő karakterem, azzal EB-n ‘karma trainnel’ 2 óra alatt 2 és fél szintet léptem valamint 80s-t kerestem. 2-3 campet foglaltunk folyamatosan (mivel hamar visszavették őket). Egyelőre ez a legjövedelmezőbb wvw-n
– védelemért jelenleg akkor van némi jutalom, ha konkrétan támadják a helyet amit védesz. De néha több órás védésért sem kaptam semmit (nem jutottak el a lordig) de ha csak sasszemként őrködsz azért semmi jutalom nincs jelenleg. Ha ezen változtatnak akkor fennáll a veszély, hogy beül egy towerbe 30 leecher ‘őrködni’ tátva a száját a jutalomra (wow-ban volt egy időben battlegroundokon ez elterjedve, nehéz volt tenni ellene)
tennének be NPC támadókat kis csapatokat bár ezek már most is vannak.. ogrék.. szóval azokat javítanák fel.. akik ellen ugyan úgy kéne védeni.. így aktívabb lenne az biztos.. Bár itt megint a unbalance lenne a nagy baj ugyebár nagy szerver könnyen befoglalja havernak ezeket a pontokat bár fene tudja..
Mondjuk ezek sem támadhatnának sokkal aktívabban mert akkor pl alvásidőszakban amikor nincs ki védjen kb ezek bevernék a tornyokat :D
- a támadó NPC commanderrel elérték, hogy nem lehet tiétek a saját BL mert hiába ölitek le a commandert 5 perc múlva újra jön. Jelenlegi BL-k felállása úgy néz ki felénk, hogy mindenki elfoglalta a portjához legközelebbi towert, campet és keepet
- TS-n az merült fel, hogy sieget használó NPC-k kellenének. Vagyis ha építesz valami cuccot és nincs senki a helyen akkor használja védekezésre. Vagy ha már ott őrködik a szerencsétlen és lemegy a gate / wall 80% alá akkor benyögi a chatra, hogy mi a helyzet :)
Ezek az aktív NPC dolgok nem olyan rossz ötlet ha nem is egy random NPC de az adott helyhez tartozó vezér benyögheti bár persze nem spam szerűen.. :D