Észak Igaz Szeme?
Egyre több helyen bukkan fel ez a szem, többek között itt, itt, és most megjelent a Guild Wars 2 hivatalos facebook oldalán is. Nyilvánvaló, hogy jelent valamit, kiszúrják vele a szemünket. (Kihagyhatatlan volt!) Abban mindannyian egyetérthetünk, hogy ez egy élőszereplős reklám lesz (én ebben nem vagyok olyan biztos, sok minden kisülhet még ebből – N.) a Guild Wars 2 számára, már csak kismillió másik kérdés van hátra. De csak a tovább mögött!
Az első gondolatom az volt, hogy egy embert ábrázol, de ez túl nyilvánvaló lenne. A nornt, a charrt és az asurát el is vethetjük, tehát marad a sylvari. Ha nagyon bele akarjuk magyarázni, mondhatjuk, hogy a szemöldöke olyan, akár az apró rügyek. De akár egy törpét is ábrázolhat, hiszen tudjuk, hogy még léteznek (a legelső cinematic trailerben is láthattunk egyet).
Ezt a szemet először Martin Kerstein Gamescom Booth-os videójában láttam, de akkor még nem gondoltam volna, hogy ekkora theory craft lesz belőle, mind a facebook oldalon, GW2Gurun és redditen is. Amikor felbukkant a facebook-on is egy ártalmatlan bejegyzés képeként, elgondolkoztam, és nekiálltam olvasni a hozzászólásokat, ahol már azonnal ment a theory crafting. Mindenki tudta, hogy az egyik fajt ábrázolja, szerintem a sylvari a legnyilvánvalóbb, mert olyan a bőre, akár egy fehér fa törzse. Egy festett arcú norn is lehetne, de őt biztos, hogy nem így ábrázolnák.
A szemmel kapcsolatban Golem Rider egy érdekes képet töltött fel GW2Guru-ra, amit most megosztok veletek.
A felső képkockákon vízalatti jelenet látható, ami szerves része a Guild Wars 2 játékmenetének, alul pedig Jeff Grubb, a loremaster, és egy vonuló hadsereg (engem ez inkább parázsló szénre, vagy tömjénre emlékeztet – N.), akik valószínűleg Zaithan ellen indulnak harcba. Tehát, ha kiugratok a Gamescom-ra, nagy valószínűséggel már a többség előtt láthatjátok az új reklámspotot, esetleg egy részletét.
A redditen is megindult a theory crafting. A rajongók azonnal elkezdték szétcincálni a képet, és a pupillában a Destiny’s Edge vezetőjére, Eir-re bukkantak:
Természetesen már az is megfordult a külföldi olvasók körében, hogy valaki csak bele szerkesztette Eir arcát. Ha nagyon erősen nézitek a legfelső képet, láthattok egy fehér “ablakot”, de Eir arcát nem, szóval lehet, hogy még sincs ott. Azok, akik hisznek abban, hogy valóban benne van Eir szeme, úgy hiszik, hogy ez Jormag egyik szolgálójának a szeme, aki egyenesen Eir-re néz. Ez megmagyarázná a fehér, fagyott arcot, illetve Eir tükröződő arcát, de egy élőszereplős videóban miért mutatnának koncepciós rajzot? Ti mit gondoltok?
A szemmel majdnem azonos időben került fel az internetre ez a videó is, amit már Massiv is megosztott veletek.
Ezt is Jeremy Soule írta, ahogy a Guild Wars 2 betétdalok mindegyikét, ráadásul hivatalos! Talán ez a zene fog menni az élőszereplős kisfilm alatt, bár Massiv abban bízik, hogy ez a szám fog megszólalni, amikor Zaithant megöljük hétezer karddal, puskával, nyíllal, tőrrel, pálcával, jogarral és pisztollyal.
De hogy mi sül ki ebből az egészből? Reméljük hamarosan megtudjuk.1











A zenére most még nem találok szavakat :D
Majd kapunk egy élőszereplős videót ezzel a zenével, ilyen stílusban: http://www.youtube.com/watch?v=bwJc-AknFEo
Ez tényleg egy hatalmas csata utáni “sikerült/megcsináltuk” zenének hangzik ::)
Már látom a könnyes szemű playereket! :-D
szerintem meg arra próbál utalni hogy a rajongók valahogy ilyen kialvatlan szemmel fognak szenvedni a sok monitorpárbaj következtében :P
Mi van ha csak egy egyszerű kép a tavalyi bukkake parti végéről?
ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉS megvan a nyertes. :D
ROFL! :D
B+ :)
Te tudod hogy mi az a bukkake?
Remélem ha reklámfilmet csinálnak nem okoznak nekünk csalódást.
gw2 mozifilm? :P
A zenét hallgatva a hátamon futkosott a hideg és nem a klíma miatt. :) Legyen már 25-e reggel!
Ezt a sok baromságot! Mennyire unatkoznak egyesek. :D
Pedig már csak 1 hét… :)
Nem tudom valaki próbálta már a zenét hallgatni és a képet nézni egyszerre, nagyon durva mint ha a kép életre akarna kelni, bár lehet hogy csak nekem van egy kis függőségem a GW2-höz …
És a fű is vibrál!! XDD
Shhhhh
DVD-tok részlet lenne?
Vagy ha tényleg egy trailer lesz, nem késtek el vele?
Miért késtek volna? A Launch trailereket kiadás előtt szokták bemutatni. De lehet nem is ez lesz a neve…
Bírom az ilyen élőszereplős trailereket. Skyrim, Prototype 2, Deus Ex mind a kedvenceim lettek. Kicsit közelebb hozza a valóságot a játékhoz, megvan a maga hangulata. Remélem a GW 2-höz is készül egy igényes darab.
A zene meg nagyon szép volt, 2x ment végig :)
Egyetértek Necrofeelel,
Utálom a theorycraftingot:D Főleg ha kevés az alap, mondjuk egy kép vagy egy mondat. Ilyenkor mindenki próbál Sherlock Holmes lenni, és megállapítani egy hangyányi infóból, hogy hogyan is mozog a világ. És ebből a legtöbbször nem jön ki semmi olyasmi aminek sok köze lenne az igazsághoz.
Ha már theorycrafting még az is sokkal valószínűbb,h egy Lion’s Archi túlélő akit nyakik beborít a sár. Még hogy silvary… ez a legidiótább felvetés amit valaha láttam…. Egyértelmű hogy egy mezei EMBER NŐ… -_- A másik hogy a silvaryknak fekete a “szemfehérje” és nagyobb az írisze.
Ebből hogy a fenébe mondod meg hogy nő ?:D
Látszik. Ennyi. :P
Szerintem egy charr
Egy norn vadász aki leálcázta magát és a havas tájat fürkészi.
Szerintem meg hallgattak a sok sírásra és újratervezik a gyűjtői kiadást, ahhoz lesz egy életnagyságú Colin fejszobor gipszből. A videóban azt láthatjuk, hogy veszik le a mintát.
… -.-
Fu ez a zene..nagyon jó! :)
szerintem meg charley sheen heroin paryjának a posztere lesz :D
szerintem ez egy szem.
Az lehetetlen…
Az kizárt dolog…. mert nem tudom
Ez a Guild Wars 3 egyik Artwork-je ;)
Nem akartuk elmondani nektek, csak így akartul felvezetni, hogy lemondták a GW2-t :\ Hivatalosan huszonötödikén jelentik be, de csitt! NE aggódjatok, még három év és jön a GW3 :D Ja igen, és ez nem artwork, hanem a gameplay!
Ejj-ejj, ilyet titkolni. :O
be is sz*rnék :D
Akkor jobb, ha készülsz :D
Véleményem szerint ez egy ember, ki részt vett a végső nagy csatában, Zaithan elpusztításában. De még maga sem fogta fel teljesen, hogy nem kell tovább félniük….. Tuti
Vagy lehet, hogy egy hatodik játszható fajhoz tartozik a szem, csak eddig eltitkolták és azt hazudták, hogy 5 faj közül lehet majd választani kezdéskor. ;) Bár ez csak gyenge reménykedés, de azért kellemes meglepetés lenne xD
a vakolatember
hát ezen szakadtam xdddd
:D:DD
sztem csak k*va rég fürdött már az illető xd
Szerintem (at)jonnek a Masok a Tronok harcabol…
A másoknak kék a szeme. :P
Elég menő lenne egy legalább részben élőszereplős cinematic intro a megjelenéskor. O.o
De komolyra véve én is “a bukkake party után 3 órával, ha addig mozdulatlan maradsz” témájú képre szavazok.
Mondjuk nővérem is kb így néz ki mikor bulizni megy a bnőivel.
Gwen száradt charr kakiban.
és norn sminkeléssel?xD
Ha craftolhatok még, akkor itt egy másik.
Szóval 2009-ben a teaser trailer-ben a szöveg úgy szólt, hogy összegyűlt az 5 faj blabla, hogy megküzdjenek blabla, de ha megnézed a videót, akkor az ötből hatot mutat, mert ott van a kőarc jegesmedve is a norn bula mellett. És hát milyen színű a jegesmedve? Fehér! A szőr azért nem látszik, mert a rengeteg hó ráfagyott az arcára, de mit ad isten, az is fehér, szóval a képen a szőr a ráfagyott hó alatt van, viszont ha az orrát mutatják egyből kitalálod.
Hol élnek a jegesmedvék? Északon. Tehát észak igazi szeme, nem az eszkimók, hanem a jegesmedvék. De vigyük tovább.
A WOW pandái ellen muszáj valami keményebbet bevetni és a jegesmedve sokkal keményebb, mint a langyi panda, ennek Master Shifu a megmondhatója.
Így én nagyon sok szeretettel várom, hogy meglepjenek minket a 6. faj bejelentésével, aminek a dátuma 20.-a lesz és végre kezdetét vegye a 2012-es medvék háborúja. The end!
Te, addmár meg a dillered számát ilyen anyag nekem is kell! XD
Annak a macinak más az arc csontozata. Itt bizony valami sokkal humanoidabbal van dolgunk.
Ez a zene gyönyörű! Remélem a játékban is hallhatom majd :D
Jó-jó! Érzem a taktikát a kép belövése és a zene megjelentetése között. :D
Cincáljuk őket, csámcsogunk rajtuk, körbevesszük, mint a tó felszínére hulló falevelet a halak, összegyűjt minket a kíváncsiság, aztán a fenti muzsikához hasonlóan, patetikus párpercben megint lekreáljuk a saját világunkat, belevéssük a saját lelkünkbe, hogy újra és újra elővehessük és újra meg újra belepottyanhassunk. Egy világba, ami az egységről szól.
Na jó, ideje továbbfűznöm a karakterem (elő/háttér)történetét…
A kék képet feltették a Facebook oldalukra is, két meztelen talp, vagyis mintha valaki(Eir?)
úszna felfelé a víz felszíne felé.
http://www.facebook.com/photo.php?fbid=10151071850959209&set=a.135044094208.103264.114036714208&type=3&theater
Szerintem ez egy kővé vált törpe aki most ébredt fel.
https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-snc7/s720x720/580073_10151071850959209_742890812_n.jpg
Látod? Én mondtam! Mi úszik a vízben? Jegesmedve! :))))
ÁVÓs buvárkommandó
Az inkább hasonlít egy félbeszakított vízihullára.
Minden eljön idővel ez is ki fog derülni =)
hááát ezt régebben is láttam de eleve ugy vagyok vele, majd meglátjuk… ám jó fogás részükről..eggyel több dolog a Gw2vel kapcsolatba amivel foglalkozhatunk és túl misztifikálhatjuk.
én nekem elsőre a törpök jutottak eszembe “huh lehet felébrednek”..de ez max egy kiegbe..vagy abba se.. meglátjuk..vak is azt mondja… :)
csinálok majd egy vidit ahogy elmegyek és megveszem a játékot,és ez a zene fog menni akkor meg amikor LvL Up 80 :)
A szemben az egyik concept artos képen lévő lány arca van, ebből: http://guildwars2hu.files.wordpress.com/2010/09/guild_wars_2_norn_by_dyingreverie.png
Leszedtem a képet én is és kivilágosítottam, ott egyértelműen ez van a pupillában, már az arca… de itt fent is látszik csak kisebben. :)