Ti küldtétek: A Noise of Mist csatározásai Eternal Battlegroundson
Amikor kiderült, hogy mikor lesz a BWE3, egyből elkezdtünk klánvezérünkkel, Dragon Dave-vel azon szervezkedni, hogy miképpen oldjuk meg azt, hogy a klán nagy része érdemben bele tudjon szólni egy saját várért vívott csatába. Miután világossá vált, hogy az utolsó bétára törlik az eddigi karaktereket, mindenképp az utolsó nap tűnt alkalmasnak, ezért a közös WvW guild event július 22-én, vasárnap 20:00-ra lett meghirdetve. Akik részt szerettek volna venni ezen az eseményen, azoknak a 20-as szint volt a célkitűzés, hiszen ekkor kapja meg a karakter az utolsó utility skillt. Így megkezdődött a nagy kockulás, a hajnalig tartó szintezés (már aki lefeküdt egyáltalán aludni :D), miközben persze a guild magja végig a guild TS-én lógott, ahol ismerkedtünk, poénkodtunk, ha kellett, útmutatást adtunk, közben persze tovább formálódott az előző béták során kialakult csapat.
Végül a hétvégén az első WvW élményünk vasárnap hajnalban történt. Eddigre már más szerverekkel voltunk összesorolva, mint a béta hétvége kezdetekor. Ekkor a Riverside (zöld) és a Blacktide (kék) szerverekkel csatározott a Whiteside Ridge. Két álmatlanságban szenvedő klántársam (Dragon Dave és Thunder Gunner) úgy gondolták, megnézik a WvW-t. Az ezt követő eseményeket legjobban Thunder Gunner szavaival írnám le:
„Ahogy beléptünk a WvW-be, láttuk, hogy a nagy harcok Eternal Battlegroundson folynak. Nem haboztunk sokat, oda is teleportáltunk, nemsokára egy tömeg PvP kellős közepén találtuk magunkat, Mendon’s Gap-tól keletre. Létszámfölényben voltunk, meg persze aki meghalt, hamar ideért a Red Shard Hill-ről. Gyorsan vissza is szorítottunk a megszállókat, és elkezdődött az ellenséges kézen levő Veloka Slope ostroma. Nem volt nehéz dolgunk, a védelem nem volt számottevő, ha jól emlékszem, még olajosüst [oil pot] sem volt a várfalon. Hamar betörtük a kaput, lezúztuk az eliteket, és a pár megmaradt megszállót. Miután az erődítmény pirosban pompázott, az emberek többsége ment is tovább Pangloss Rise felé, csak páran maradtunk. Ekkor Dave beszélt az NPC-vel, és hamarosan megjelent a vörös zászlón guildünk címere, a sárkány, nem kis örömünkre.”
Vasárnap délelőtt, miután beszállingóztak a kipihent emberek, és Dave is felébredt, említette a hajnali eseményeket a várfoglalással. Rögtön jött az ötlet, hogy nézzük már meg, hogy még a miénk-e, vagy már elfoglalták? Egyből rohantunk be Eternal Battlegroundsba, és láttuk, hogy még mindig a mi lobogónk lebeg a cölöpfalakkal ellátott erődöcskén. Egyből össze is jött 2-3 partink, és elkezdtük fejleszteni a várunkat. Illetve csak elkezdtük volna, amennyiben lett volna supply utánpótlásunk. Viszont a közeli bánya (Pangloss Rise), ami Veloka Slope-ra hozza az utánpótlást, az ellenség kezén volt (Blacktide szerver), úgyhogy mentünk is oda rendet tenni. ;-) Ezután biztosítottuk a karavánokat és megindult a nagyüzemi várfejlesztés. Felkerült rá az ágyú [cannon], olajosüst a kapu fölé, erősebbek lettek a falak, több és erősebb őr járkált a várfalon, illetve a vár előtt, valamint 2 merchant is megjelent a torony alatt.
Amikor teljesen elkészült az erődünk, némi fotózkodás és videókészítés után jött az ötlet, hogy foglaljunk be egy másik várat is. Választásunk a bánya másik kijáratánál lévő Ogrewatch Cutra esett. Volt némi védelem, de ezt is könnyűszerrel elfoglatuk, viszont mikor a guild zászlaját szerettük volna kitűzni, akkor szólt az NPC, hogy az nem fog menni, mert 1 guildnek csak 1 erődje lehet egyszerre. Kiderült, hogy enélkül is lehet fejleszteni ezt a várat, így nem különösebben számított. Hogy gyorsabban menjen, a supplyt adó bányát is teljesen felfejlesztettük. Ogrewatch Cutot viszont folyamatosan próbálták elfoglalni vagy a Riverside, vagy a Blacktide szerver képviselői, ám mindannyiszor visszavertük őket. Ezt követően valakinek az ötletétől vezérelve elmentünk Orgath Uplandsre, ahol ezután elég sokszor megfordultunk, hiszen kiderült, hogy nagyon hasznos jóban lenni az ogrékkal. Itt sosem unatkoztunk, vagy az ogrékkal harcoltunk, ha épp nem a mi barátaink voltak, vagy a hárpiákkal, hogy az ogrék a mi oldalunkra álljanak, vagy az ellenséges játékosokkal, akik szintén megpróbálták a saját oldalukra állítani őket.
Miután az Ogrewatch Cut és az ogrék barátsága biztosítva volt, többször visszavertünk ide irányuló támadást is, újabb hódításon törtük a fejünket. Ezzel a „frontvonal” át is tevődött az Umberglade Woods – Durios Gulch – Bravost Escarpment vonalra. Sokáig Durios Gulchot is magunkénak tudhattuk, valamint elfoglaltuk a sok fejlesztésen átesett Bravost Escarpmentet is, viszont ezeket szándékosan nem fejlesztettük, hiszen tudtuk, hogy ideig-óráig vagyunk csak képesek megvédeni. Durios Gulchot csak akkor érdemes felfejlesztenie a szervernek, ha a középső nagy erőd, a Stonemist Castle is ugyanannak a szervernek a tulajdonában van, mivel sajnos Stonemistből át lehet lőni Durios Gulch falaira hajítógéppel [trebuchet], így pedig elég jelentősen romlanak a védők esélyei a sikeres védelem kiépítésére. A legmókásabb az volt, amikor Durios Gulch falain védekeztünk a Blacktide szerver harcosai ellen, erre megérkeztek a Riverside szerver játékosai is, és kialakult a totális káosz a vár falai alatt. :D Összességében 12-13 órát játszottunk egyhuzamban Eternal Battlegroundson, és folyamatosan akciók voltak. A nap folyamán a 2 teljesen felfejlesztett várunkat is meg kellett védenünk, ám a megszállók nem tudtak mit kezdeni az ágyúval és aknavetővel [mortar] felszerelt „erődöcskével”, miközben gyorsan letett és felépített nyilaskocsikból [arrow cart] is nyílzáport zúdítottunk rájuk. Öröm volt látni, hogy egy kis csapatmunkával és kommunikációval behatással voltunk a harcok alakulására. Pár nyilaskocsi a falra, vagy éppen katapult a magaslatokra, egy kis oldalba támadás, és máris megfordítható a harc végeredménye. Persze, a várak fejlesztése és az ostromgépek vétele nem volt éppen olcsó mulatság, bizony hamar kiürült a pénzeszsákunk. De szerencsére a lootolható Badge of Honor-ból is tudunk venni terveket, így a pénzt lehet tartogatni a felszerelés javítására, erődfejlesztésre.
A végére maradt még egy csemege. Vasárnap este 22 óra körül úgy gondolták a Whiteside Ridge szervert képviselő játékosok, hogy tesznek egy kísérletet a középső nagy erőd, a Stonemist Castle elfoglalására. Véres harcok árán, de betörtük az északi kaput, ezután érezhetően kaptunk egy nagyadag szerverlaggot, de átjutottunk a belső vár kapuján is. Viszont sajnos itt már szinte játszhatatlanná vált a lagg miatt, így hiába jutottunk el a „trónteremig”, sajnos ennek az erődnek a meghódítása az éles játékra maradt.


Nálunk mindenki nagyon megkedvelte ezt a szerver versus szerver háborút, sokszínű és pörgős, na meg persze rengeteg karmát is össze lehet szedni vele. Volt néha lagg-probléma, és néhány helyen a textúrák érdekesen vannak „összedobva”, de ezt tudjuk be a bétának, hiszen gondolom előbb-utóbb javítva lesznek. Összességében remek szórakozást kínál annak, aki kipróbálja, mindenki figyelmébe csak ajánlani tudom. ;-)
Jó játékot kíván mindenkinek az éles játékra:
Universalix, a NoM officere és a teljes NoM klán














HAHA ezen ott voltam! :D Ott vagyok a lépcsőfordulóban és köpködök.
Az az ellaggolós befoglalás nagy kár volt. Szépen haladtunk!
Pedig hétfő reggelre a mi oldalunkon volt a kastély.
hat aki ezen iras utan ketelkedik hogy mit lehet a jatekban lvl 80 felett csinalni az menjen dominozni,meg nekem is kedvem tamadt wvw re pedig inkabb pve beallitottsagu vagyok,de azthiszem ha mar nem lesz mit megnezni pve ben en is csatlakozok az orok harcmezokon harcolokhoz es az utolso csepp veremig vedelmezem tamogatom oket:D
Jahh! :D Én nem voltam klántag mégis ment a kommunikáció (angolul) chatben, támogatták egymást az emberek – élesztgettek, sőt volt olyan roham ami csak a hullák “begyűjtéséért” ment :D. És idegenekét, nem csak a haverokat kapták fel. Összehozza az embereket a harctér. :D
Később volt szerencsém olyan csatához ahol mindhárom szerver egyszerre részt vett… volt olyan is hogy egyik kaput a kékek a másikat a zöldek verték. :)
Köszönjük az élménybeszámolót! Nem kis kedvet kaptam hozzá. :P
Remélem még sok olvasónak csinálunk kedvet a nagy pvp csatákhoz ;) 13 óra volt egyhuzamban de szinte pár órának tűnt annyira élvezetes és még nyomtuk volna csak a hajnali 1 óra bökdösött hogy már ideje feküdni…
Azt ki is hagytam a beszámolóból, hogy volt olyan eset is párszor, amikor a Riverside-osok elkezdték beütni aa Ansalias Pass – Speldon Clearcut – Mendon’s Gap vonalat. Ilyenkor ha a miáltalunk “uralt” Ogrés rész biztonságban volt, akkor mentünk kisegíteni arra az oldalra, egészen addig amíg vissza nem lett foglalva ez a 3 pont. Azután mindig mentünk vissza a “saját” részünkre. 1* volt olyan eset, hogy mintha összebeszélt volna a 2 ellenséges szerver és egyszerre indultak meg a két oldalon. Riversideosok mentek a fentebb említett részre, Blacktideosok pedig jöttek az ogrésra. Akkor körülbelül csak 20-25-en védekeztünk Ogrewatch Cut-nál és a bányánál körülbelül 1 órán keresztül rengeteg támadóval szemben (szerintem közelítette a 100 főt a támadó sereg). A bányát nem is tudtuk megtartani, de a várat sikerült tartani. Mondjuk azt még tudtuk volna csak kapujavítással legalább 1 órán keresztül, mivel 750/750 suplyval kezdték el támadni. Viszont amíg mi kitartottunk Ogrewatchnál addig a szerver többi játékosa feltartotta és megtörte a Riversideos rohamot, aztán jöttek át és onnan a Blacktideosok is vissza lettek szorítva az Ogrés rész mögé, sőt vérszemet kapva akkor be is ütöttük tőlük újra Durios Gulchot.
Nagyon jó szórakozást nyújt a WvW. Mivel tényleg állandóan változnak a körülmények és alkalmazkodni kell hozzá, ezért szinte megunhatatlan.
Még azt is hozzáteszem, hogy a WvW rendszernek nagyon élethű ostromrendszere van. Ugye a várakat a karavánok által szállított nyersanyag (supply) lehet fejleszteni/javítani, és persze ostromfegyvereket, amikkel hatékonyan lehet védekezni várfalról (mint pl katapult, nyilaskocsi [arrowcart]) is supply-ból építhetünk. És ha elvágjuk az ellenség nyersanyagutánpótló útvonalát, vagy elfoglaljuk a nyersanyaglelőhelyet, azzal egy idő után védekezésképtelen lesz az ostromlott erőd. Ezt szerintem nagyon jól kitalálták
Csoportkép … “A piciket előre!” :D Az egyik legjobb [NapOM volt]
egy kis látkép az említett NoM várról ;)
Ha az elejéről levágod, amikor még látszik a karaktered, tökéletes lesz! :)
Én csak a WvW miatt is meg vettem volna.. szerintem hatalmas jó játékmód. :)
Éljen Whiteside Ridge! :D
Én még annyira azért nem értem, de majd TS-en elmagyarázzátok:D
Ezért, kell nekem ezzel a játékkal játszanom. Az ilyen élményekért. Jó kis beszámoló volt. öröm volt olvasni. :)
Remélem tudok én is egy klánhoz majd csatlakozni.
Én majd csak a megjelenéskor tudom beszerezni a játékot sajnos, szóval remélem lesz még hely számomra a guild-ben. :) Egyébként nagyon szép beszámoló, és tényleg élvezet volt még csak végig olvasni is. :)