Évzáró poszt, azaz mi is történt velünk 2011-ben

Nos az idei évnek is vége… a szerkesztő csapattal közös erővel összehoztuk eme csodálatos posztot, összegezve az elmúlt év történéseit Guild Wars 2 téren. Tovább nem is húzom a dolgot… lássuk, hogyan is indult a 2011-es év…
Január – Március
A januárunk még a holtidény része volt. Azért küzdöttem, hogy megmaradjon az a kis olvasótáborunk, amit 2010-ben összeszedtünk. Az évet azzal nyitotta az ArenaNet, hogy megemlékezett az elmúlt 10 év eseményeiről. Aztán természetesen szépen lassan kezdtek beindulni a dolgok, és bemutatásra került végre a következő kaszt, a Guardian. Ezt követte pár héttel később az első faj bemutató hét, az emberek hete.
Ekkortájt történt a NCSoft Korea 2010 Q4-es pénzügyi konferenciája is, ami után mertünk hinni benne, hogy a játék 2011-ben is megjelenhet. Nem így lett… Vicces így utólag látni, hogy már februárban tudtuk, hogy mi lesz az utolsó kaszt! Csupán az ArenaNet simán volt olyan profi, hogy ezt a képet nem is ők készítették. :) Az emberek után a nornok fajával is megismerkedhettünk közelebbről.
Majd bemutatták a Thiefet is, a 6. kasztot, tehát már márciusban ismertük a professionök többségét. A PC Gamer jóvoltából megtekinthettünk egy 10 perces videót, amelyben a Guild Wars 2 harcrendszerében gyönyörködhettünk. Márciusban zajlott le a PAX East (2012-ben ez a rendezvény április elején lesz), melyen új demóval jelent meg az ArenaNet. Játszható volt már a Guardian és a norn kezdőterület is. A PAX Easten debütált az az attribute rendszer is, ami most már úgy tűnik, hogy a végleges megoldás, és ezzel fogunk találkozni majd a játékban is. Ugyanezen a héten ismerhettük meg a crafting szakmákat is egy külön poszt keretében.












Legutóbbi hozzászólások