Kezdőlap > Blog, Lore - történetek a GW világából > Amire csak képesek vagyunk

Amire csak képesek vagyunk

Földalatti városaikból előjőve, az asurák újra és újra igazolták a régi mondást „A nehézség csak egy másik szó a lehetőségre”. Szerény kezdetük után a Tarnished Coast romjai közt, az asura felfelé tört. Az ő mágikus kapuik kapcsolják össze Tyria legnagyobb városait és intelligenciájuk egy tisztelni való szövetségessé – vagy félni való ellenséggé teszi őket.

A mélységekben, Tyria alapjaival körülvéve, egy csata dúlt.

Egy becsapódás rázta meg a szűk folyosót, föld és kavics záporát zúdítva az egyenetlen talajra. Visító, magas hang töltötte be az alagutat, minden egyes csont-repesztő impulzus és rezgés, még több port szabadított el. Füleit a nyakához szorítva, Dlixx rohant keresztül a romokon, dupla-kristályos éterizátorával a keze ügyében.

-Tudom, hogy jössz Dlixx!- kiáltotta egy hang elölről, alig múlva felül a moraj hangját –Én egy szonográfikus mérnök vagyok. Azt hitted, nem foglak meghallani? Ha!

Dlixx látta a közeledő hullámot, még mielőtt az eltalálta volna – egy remegő mozgást a levegőben, mely az erős hangot sugározta. Lebukott egy szikla mögé, de a csapás már akkor eltalálta, amikor a fedezékhez ugrott. Egy borzasztó, üvöltő, rikoltó kakofónia csapásával, a hanghullám egyre csak forgatta-forgatta, míg végül a barlang falának csapta. -Áu! Morogta, de ellenállása hangja elveszett a morajban.

-Látod?- kiáltotta újra a hang. Semmi sem jut át a hangösvényemen! Akinek a birtokában van, az immúnis rá és a skritteknek érzékeny fülük van. Érted? ÉRZÉKENY…

Dlixx begördült a csarnokba, éterizátorát előre-, célra- és készen-tartva. A végén lévő kristálygolyó különös, rózsaszínes villanással felfénylett, majd fény lőtt ki a csarnok másik oldalába.

-… FÜL…oh…fülek…áu…- a hang elhalkult, majd egy eszméletlen test kőpadlón való puffanását lehetett hallani.

A lehetőséget kihasználva, Dlixx az övébe csúsztatta éterizátorát, majd előre nyargalt. Kövek, romok és törött bútorok akadályát átugorva, gyengéden landolt egy eszméletlen asura nőn, aki még mindig rángatózott kicsit az éterizátor sugarának hatásától. A hátán lógva egy kibiztosított hanghullám generátor volt, mely egy eredeti dredge készülék módosított változata volt.

-Ha nem lett volna füldugóm, ez megölt volna. Nem rossz, Poizi.- Dlixx felnyúlt és kihúzta a forgatónyomaték biztosítóját a hanghullám generátorból, deaktiválva ezzel a készüléket. Rálehelt a rézszínű biztosítékra, majd az ingujjával kifényesítette, miközben a gépezet kezdett elhalkulni. Amint a hang megszűnt, kivette a füldugóit, majd elmosolyodott. –De nem elég jó.- Ketté pattintotta a biztosítékot és kíváncsian tekintett bele a belsejébe.

-Nem…- nyögte ki Poizi, hangja remegett, az éterizátor utóhatásai miatt. –A hangösvényem kijuttat innen. Nem akarok meghalni…

-Nem veszem el a kis kütyüdet.- Dlixx belenyomta a biztosítékot Poizi zsebébe. –Másvalamiért jöttem.- Dlixx óvatosan lenyúlt és levette a nő bal cipőjét. Majd azt, óvatos kezekkel, a hátizsákjába pakolta. Egy pillanatig még vizslatta a nőt, majd másodszor is lehajolt és elvette a hosszú sálat, amit Poizi viselt a nyaka körül. –Azt hiszem ezt is…- dörmögte Dlixx.

-Miért nem tudsz békén hagyni?- nyögött fel Poizi, szemeit fél-eszmélt bosszúságában forgatva. –Egyszerűen, menj el!

Dlixx csak állt,  miközben köpenyét szorosan a teste köré csavarta. –A krewe-m tagja vagy Poizi,- morogta. –Azt várod, hogy ezt elfelejtsem?- Egy elutasító horkantással elfordult, újra a kezébe vette a dupla-kristályos éterizátorát, majd eltűnt a föld sötét járataiban.

Primordus

A Great Destroyer eljövetele, aki Primordus az Ősi Sárkány hírnöke volt, sokkolhatta a világ felszínét, de alatta, sokkal nagyobb kárt okozott. Habár egy csoport elszánt hős legyőzte a hírnököt és megelőzte az Ősi Sárkány ébredését, a destroyer-ei itt maradtak és a kár, amit okoztak óriási volt. A törpök, egy ősi hívásra válaszolva, végrehajtották a Great Dwarf rítusát, ezzel kővé változtatva magukat, hogy így harcolhassanak ősi ellenségük ellen. De nem ők voltak az egyetlenek, akik a destroyer-ek ellen harcoltak a földalatti, mély barlangokban.

A destroyer-ek ébredése előtt, az asura volt a domináns faj Depths of Tyria-ban. Mindenki fölött magasabban álltak és főként a skrittek ellen harcoltak – olyan lények, melyeket az asurák undok és veszélyes élősködőknek tartottak (és tartanak most is). Generációk óta a destroyer-ek voltak az első olyan ellenség, akik nem könnyen hajoltak meg az asurák intelligenciája és mágikus vitézsége előtt. Az Arcane Council úgy gondolta, hogy csak idő kérdése, mielőtt a destroyer-eket kiírtja az asura tudás és eszesség. Az önhittség volt, ami földalatti civilizációjuk bukását jelentette; több ezer év alatt épült, de egy maroknyi pillanat alatt elenyészett az Ősi Sárkány ereje nyomán.

A Great Destroyer legyőzése azonban nem akadályozta meg az Ősi Sárkány felébredését, csupán késleltette azt. Körülbelül ötven évvel azután, hogy a hírnökét legyőzték, Primordus felébredt – ezúttal tényleg. Kegyencei most szétterjedtek az egész Depths területén, kiirtva több földalatti fajt, kiknek neveit már csak az asura feljegyzések és történetek őrzik. Azok a fajok, melyek túlélték az állandó csatákat, mélyen fekvő városaik elhagyására kényszerültek és egy, a felszínhez közelebb lévő helyen kellett újra berendezkedniük. Ekkorra már az asura menekültek letelepültek a felszínen, összegyűlve újraalkották kultúrájukat ebben az új világban, megépítve Rata Sum-ot.

Az Arcane Council

Ősidők óta, az asurák építők és feltalálók voltak, úgy használták a mágiát, mint más fajok egy egyszerű szerszámot. Bár nem olyan idős faj mint a törp, sokkal aktívabb, folyamatos feltalálással, kísérletezéssel és a mágia boncolgatásával töltik idejüket. A fajuk egyik legidősebb levéltárosának feljegyzései alapján, legalább hat olyan nagy és grandiózus városuk volt a felszín alatt, mint Rata Sum, bár a modern kort már egyikük sem élte meg. Míg más fajok azt állítják, hogy az olyan hatalmas városok legendája mint Quora Sum erőltetettek és túlzóak, addig az asurák erre röviden csak annyit válaszolnak, hogy a többi faj egyszerűen túl sötét, hogy felfogja azt a nagyságot, amit ők elvesztettek.

Az asurát az Arcane Council vezeti, az a hír járja, hogy ezt az agytrösztöt a nemzet legjobb és legélesebb elméi alkotják. Sajnos azonban, a valóság az, hogy az asurák sokkal jobban szeretnek feltalálók, mint bürokraták lenni, ezért az Arcane Council túl gyakran áll olyan tagokból, akik a leglassabban futottak a megnyitó idején. A jelenlegi Arcane Council Rata Sum-ból irányít, vezetője High Councilor Flax. Kabinetében vannak tekintélyes feltalálók, jól ismert diplomaták és a három asura egyetem dékánjai.

Minden asura tanoncként kezd a szülei laboratóriumában, attól a pillanattól kezdve segítenek a különböző projektekben, amint meg tudnak állni (vagy neki tudnak dőlni egy kristályos átalakítónak). Amikor elérik azt a kort, ahol már többet vitáznak a szüleikkel, mint segítenek nekik (általában viszonylag fiatalon), akkor a három közül az egyik asura egyetem mesteréhez kerülnek tanoncként. A mester felelős a tanuló oktatásáért, egészen addig, amíg el nem végzik az egyetemet és nem csatlakoznak a saját krewe-jukhoz. Ezen a tradicionális tanonc-rendszeren keresztül, az ifjú asurák megfelelő oktatásban részesülnek, tanácsadóik ezért pedig ingyenes (még ha nem is mindig megfelelő) laboratóriumi gyakornokot kapnak. Még tanonc éveik befejezése után is, az asurák szigorú hűséget éreznek alma materük iránt, gyakran hivatkozva arra, hogy egy valaki mágikus elmélete, két másikénak az alapja.

A krewe-ok

Az asurák kulturális rendszere egyszerre magasan szervezett és különösen rugalmas is. A társadalmuk egyéneknek ad helyet, akik összegyűlnek, hogy nagyobb feladatokat vigyenek véghez. Ez az ő krewe rendszerük: létrejön egy projekt, majd a vezető összehívja (vagy felbéreli) a leghasznosabbakat vagy rátermettebbeket, amíg a projekt be nem fejeződik. Egy asura krewe általában ideiglenes; addig tart, amíg a projekt megköveteli, majd felbomlik, amint azt a feladatot elvégezték. Ezek a krewe-ok gyakran kapcsolatban maradnak, megalakulnak majd újraalakulnak az egyénekből, akik ismerik és tisztelik egymást és elkerülik azokat, akikkel nem jönnek ki vagy selejtesek.

Mivel az asurákat a hírnevük és ravaszságuk alapján ítélik meg, ezért gyakran egy valamire specializálódnak egyetemi tanulmányaik során. Az asurának mindig az a célja, hogy abban az adott témában ő legyen a legnagyobb valaki, abban bízva, hogy ezzel szert tehetnek a legjobb krewe-okra, amikkel még nagyobb és még inkább kihívásokkal telibb feladatokat végezhetnek.

Morajlott és mozgott a föld, áthelyezve magát, összezúzott kövek kavarogtak folyamatosan növekvő spirálokban. A gyratic földvájó mögött Nimm tolt és morgott, azon fáradozva, hogy még gyorsabban átfúrja az eszközt a falon. Nagyobb volt mint ő, az eleje csavaros volt, míg a vége lapos, mint valami hatalmas szörny karma – vagy mint az a hatalmas fog, amit azok az idióta nornok imádnak fenn, a fagyos hegyekben. Nimm összeráncolta a homlokát és minden erejével tolt, miközben a kúp alakú ásó eszközt pörgött és forgott és végezte a munkáját.

Minden nyomással a földvájó még beljebb ásott, Nimm pedig mászott utána, nem törődve azzal, ha az alagutat mögötte félig lezárta a törmelék. Jó védelem azok ellen, akik esetleg mögé akarnának lopakodni. Zseniális ötlet! Csesszék meg a többiek, azok az idióták abban fogaskerékkel átkozott krewe-ban. Ő kijut innen!

Egy rezgés futott végig a talajon, ami annyira megrázta Nimme-t, hogy a  fölvájó pályája eltért három fokkal délre. Átkozódott, majd gyorsan kikapcsolta a földvájót, hogy megvizsgálja. Túltöltötte volna a hegesztő pálcákat? Elárasztotta volna az arkanologot? Semmi. Talán a probléma a bűvös stabilizátorral volt …

Még egy rezgés. Ezt biztosan nem az ő gépe okozta. Nimm feltolta a védőszemüvegét a homlokára, óvatosan figyelt, fekete szemei összeszűkültek arca egyetlen tiszta vonalánál. –Poizi hülye hangösvénye,- találgatott. –Idióta. Csak magára vonja a figyelmet. Jobb az, ha lopakodunk és nem vesznek észre…

Újra bekapcsolva a földvájót, Nimm a hátsó hámba dugta vállait és teljes erejével nyomott. Nagy erőfeszítéssel, átvezette a forgó fúrót, a következő réteg sziklán. Ahogy a szikla megrepedt és darabokra esett, Nimm éljenzett – majd kiáltása sikolyba torkollt, ahogyan a szikla, a földvájó és minden – megállíthatatlan sebességgel előredőlt.

-Ne!- kiáltotta, gépének hátsó fogantyúiért nyúlva. –Egy barlang! Rosszak voltak a számításaim – még piromorfikus kőőőőben kellene lennem!- A csikorgó hang egyre nőtt a nyílásnál, ahogy a talaj elmorzsolódott alatta, azzal fenyegetve, hogy teljesen beomlik. Hogy mentse a saját életét, el kellett engednie a fogantyúkat, miközben hátratántorodott – ahol hamar csapdában találta magát a hátrahagyott romok miatt. Vastag repedések borították az alapzatot és Nimm látta maga előtt elterülni a sorsát – ezernyi skritt és mind felfele nézett, az új lyukra városuk falában. A hatalmas barlangon át, Nimm meglátta a napfény ragyogását. A kivezetőút!

De sosem jut el oda – még ha nem is zuhan a végzetébe, akkor is legalább ezer rágcsáló ember lesz az útjában.

A kő megrepedt és felnyögött, amint az utolsó sziklaszilánk amin állt lezuhanni készült, egy kötél – nem, egy sál – ereszkedett le mellé a levegőben. –Poizi!- Nimm-nek elakadt a lélegzete, miközben örömmel nyúlt érte. Kétségbeesetten markolta a remény vékony fonalát, miközben a földvájó lezuhant és darabokra tört a skritt város padlóján.

-Poizi!- Nimm felmászott a sálon, egy magasabban fekvő párkányra. A szegélyen átmászva, vidáman nézett szembe az asurával. –Megmentettél! Tudtam, hogy jelent még számodra valamit az egy krewe-ba tartozás, Poizi…- Nimm-nek elállt a lélegzete, lefagyott. –Te!

Dlixx mosolygott, dupla-kristályos éterizátorát felemelve. –Ha ezzel meglőlek, lezuhansz harapós kis barátainkhoz. Te is tudod, mennyire okosak, amikor ilyen sokan gyűlnek össze és fogadok, még sosem voltak ilyen sokan egy helyen, mint most itt Skrittsburgh-ben. Nimm lassan felemelte kezeit, a megadás jeleként. –Boikk Mester nem tudta mit csinál, amikor lejött ide. Nem kell úgy végeznünk mint ő.

-De attól tartok, igen. Most pedig, add ide a cipődet és megyek is a dolgomra.

Nagyot nyelve, Nimm megrázta a fejét. –Nem segítek neked. Bármit is csinálsz, nem menekülsz el vele Dlixx. Egyikünk kijut a felszínre.

-Egyikünk már ki is jutott.- Ezzel, Dlixx meghúzta a ravaszt és a kristály golyó felfénylett. Nimm teste megfeszült, hátradőlt – de az utolsó pillanatban Dlixx megfogta a másik asurát az övénél fogva és elrántotta a mélységtől. Odalenn, ezernyi fényes szempár villant ádázul a sötétségben és ezernyi sípoló suttogás visszhangzott a köveken.

Nimm eszméletlen testét biztonságosan a barlang falának döntve, Dlixx lehúzta Nimm bal cipőjét és elsüllyesztette övtáskájában, abban, amiben Poiziét is tartotta. –Már csak egy krewe tag maradt,- dörmögte, miközben egy nyomkövetőt vizsgált a karkötőjén. –Nincs vesztegetni való időm.

A Statika Egyeteme [College of Statics]

Azok az asurák, akik a Statika Egyeteméhez csatlakoznak, építők és ők a végsőkig építenek, végleges épületekre és nagy-méretű projektekre specializálódtak. Ezeknek az asuráknak a természete sokkal konzervatívabb és óvatosabb; a kétszeri megmérésben, az egyszeri vágásban és az újbóli mérésben hisznek. Elmélkednek és elemeznek, élvezik a kutatást és a gyakorlati alkalmazást is. Ennek az egyetemnek a kiemelkedő végzősei voltak azok a feltalálók, akik a mágimágneses lebegő köveket feltalálták, melyeket az asurák energiaforrásként használnak a nagyobb építményeikhez. Úgy beszélnek az egyetemükről, mint egy konkrét dologról, egy élő kő formációról, amelyhez folyamatosan hozzáadnak és elvonnak az öregdiákok és a fiatalok munkái. Ezek az asurák építő gólemeket, fúrógépeket és minden mást építenek, ami folyamatosan mozog. Ők az Eternal Alchemy súlypontja, az erőd alapja, a tengely, amin a fogaskerék elfordul.

A Statika Egyetemének alkotásai: helyzeti jelfogó, erősítő segédlet, teozofiai képcső, kutató varázsigék, kereszt-varászigés kapcsok, lebegő támfalak

A Dinamika Egyeteme [College of Dynamics]

A Dinamika Egyetemének asurái úgy ismertek, mint a kütyük készítői. A gyors, újító probléma megoldás mesterei, gyakran készítenek olyan tárgyakat, melyek csak addig tartanak, amíg szükség van rájuk a következő forradalmi lépéshez. Energikusak, lelkesek és lobbanékonyak, szokásuk, hogy belefognak egy projektbe, mielőtt megvizsgálnák annak lehetséges eredményeit. Imádnak azon ötletelni, hogy más fajok, hogyan alkalmazzák a mágiai teóriákat a saját céljaikra. Egy kísérlet bukásnak minősül, mondja a tanácsadójuk, ha semmit sem tanulsz belőle. Amikor az egyetem egyik tagja, az alma materről beszél, akkor úgy beszél, mintha az egyetem eredményei a munka, a kutatás és a gondolkodás mentális képéből állnának össze – az újítások összessége, amelyeket a világnak adtak. Az Eternal Alchemy-ben úgy utalnak rájuk, mint a fogaskerék fogaira és az univerzum mozgatórugójára.

A Dinamika Egyetemének alkotásai: ponyvás erősítő, lunografikus gyorsító, nyomaték biztosító, rejtélyességek, karmikus nyomómérce, kinetikus varázskeverő, mágifizikális páncélzat.

A Szinergetika Egyeteme [College of Synergetics]

A Szinergetika Egyetemének asurái az energia formálásán és kapcsolatok kiépítésén ügyködnek. Itt találod a legrejtélyesebb gondolkodókat, azokat, akik magával a nyers mágiával foglalkoznak és megvetik a funkcionális világ megbízhatóságát. Gyakran filozofikusak és szeretnek politikai és szociális elméletekkel foglalkozni. Ezeket az asurákat az érdekli, hogy hogyan alakulnak meg a minták, hogyan terjednek a hibák és hogyan alkot a káosz racionális rendszereket. Sajnos azonban, ez a pszichológiai kutatás sokkal titkolózóbbá teszi őket – még maguk között is – mivel úgy hiszik, tudják, hogyan működik a többiek elméje … és azok az elmék el akarják őket kapni. Még az egyetem legöregebbje is eléggé szűk látókörű, éteri terveket eszel ki és pszichológiai elméleteket gyárt anélkül, hogy tényleges tesztekért kimozdulna a laboratóriumából. Ha az egyetem egyik tagja az alma materről beszél, akkor azokról a szociális hálózatokról beszél, melyeket gyámságuk alatt építettek ki, a kapcsolataikról és az asurákról, akik úgy gondolnak magukra, mint a közös elme „egyetemére”.

A Szinergetikai Egyetem alkotásai: quantagrammok, di-poláris varázs mátrixok, idéző eszközök, presztimisztikus leolvasók, elbűvölő irányító pálcák, önkorlátozó erősítő hurkok

Katt…katt…katt…

Volla a gömb alakú, hidrokadabrikus desztillálónál térdelt, hátradobta hosszú, kígyózó copfjait, miközben a számlálókkal babrált és újraindította az aura átalakítót. Magának hümmögött, teste előre és hátra ingott, miközben ellenőrizte és újra ellenőrizte mindegyiket a kezében lévő irányítóval, hogy biztosan rendben legyen.

Dlixx keze megfeszült a dupla-kristályos éterizátorán. A bomba elkészült, elő volt biztosítva és a nő több mint elég kristályt használt ahhoz, hogy az egész réteget megemelje – de neki szerencséje volt.

A cipőit az ajtóho közeli asztalon hagyta.

-Tíz, tíz… Nem, nem. Ezt tizenegyre. Kész is.- Elvigyorodott, kimutatva tűhegyes fogainak hosszú sorát.

-Rendben Volla,- szólt Dlixx a földalatti barlang padlójának rejtett nyílásából, hangja finom volt és túlságosan is udvarias. –Szép lassan állj fel! Hátrafelé, felém és tartsd a kezeidet a levegőben!- A nő megfordult – sokkal gyorsabban, mint ahogy azt ő biztonságosnak gondolta, Dlixx megremegett. Az Alchemy-ra, az a desztilláló robbanékony volt!

-Dlixx!- sikított fel örömmel, a kapcsolót a mellényébe csúsztatva. –Azt hittem halott vagy, mint az öreg… ööö… hogy-is-hívják.

-Boikk Mester,- válaszolt mogorván. –Nem. Boikk rendben van. Egy személyi transzportert használt abban a pillanatban, amint belebotlottunk a skritt városba.

-Személyi transzporter?- merengett el Volla, miközben a sarkain hintázott előre-hátra. Kígyózó copfjai gyengéden lebegtek, szép-formájú, gyönyörű fülei körül. –Az Snaff készüléke, nem igaz? Hmm. Boikk akkora egy ötlet-tolvaj.- Felemelte egyik kezét és gyengéden megsimogatta a fülét, miközben ujjai vége gyengéden hozzáért elragadóan széles homlokához…

-Koncentrálj a célra, Dlixx!- morogta magának, miközben próbálta elrejteni, hogy megbámulta a nőt.

Túl késő. Volla kacsintott.

-Ugyan Dlixx. Tudod, hogy itt lenn minden asura egyedül van.- Tett egy kedves lépést felé és akkor megérezte az üzemanyag olaj és az ózon részecskék mámorító illatát. –Magammal vihetlek, ha szeretnéd. Végül is, ugyanabban a krewe-ban voltunk.

Megrázva magát, Dlixx felemelte az éterizátort és felkiáltott. –Voltunk. De ha engedem, hogy felállítsd azt a desztillálót, akkor ugyanabban a halott krewe-ban leszünk.

-Ugyan már. Mássz fel velem a tetejére. Felállítottam egy rácsos dobogót a tetejére.- Tett még egy lépést felé, a szemei ragyogtak és ezernyi összetett matematikai egyenlettel voltak teli. –Egy erőbuborék vesz majd körbe minket, a desztillátor felrobban, mi pedig kilövünk a felszín felé anélkül, hogy veszekednünk kellene a széles…- még egy lépés, -kozmonetikus…- még egy lépés, ajkai már csak pár centire voltak az övéitől, -…szerszámos ládádon.

Egy gyors mozdulattal, Volla kikapta az éterizátort a kezéből és hátralépett. –Ostoba!- mondta győzedelmesen. –Én nyertem!

-Csak egy hely lett volna azon, a dobogón, nem igaz Volla?- mondta Dlixx szomorúan, miközben a nő hátrált, továbbra is rászegezve a fegyvert. –Sosem gondoltál rá, hogy mást is magaddal vigyél. Ha felrobbantod azt a desztillálót, be fogja omlasztani a barlangot. Ha a skritt nem öl meg minket, akkor a bombád fog.

-Mintha érdekelne!- vágta rá. –Itt én vagyok a zseni. Én, nem te és nem azok az együgyűek. Amikor visszajutok Rata Sum-ba, akkor elmondom mindenkinek, hogy milyen bátran haltál meg te és a többiek, amikor felfedeztük ezt a hatalmas fertőzést és biztosan elmagyarázom Boikk Mesternek is, hogy jobban teszi, ha az én érdememnek nevezi ezt – vagy tönkreteszem azt a hervadt-agyút azzal, hogy nem tudta előre, hogy itt vannak a patkányok.- Még mindig az éterizátort tartva elmosolyodott, majd a desztillátor dobogójára lépett, mintha csak a világ teteje lenne.

-Most már csak annyit kell tennem, hogy megnyomom a gombot az irányító…- Volla a mellényében kotorászott.

-Ezen az irányítón?- tartotta fel Dlixx.

-Te!- Felhúzta az éterizátort és tüzelt – finom, levendula illatú gőz tört elő belőle, beillatosítva az egész termet. –Add vissza! Nem tudom felrobbantani a desztillátort nélküle,- kiabálta.

Ahogy a finom illatú pára beterítette a területet, Dlixx elkiáltotta magát, -Sosem tudtam megállapítani a különbséget egy dupla-kristályos etorizátor és egy dupla-kristályos éterizátor között, Volla!- Kihasználva a párát és a távolságot kettejük között, Dlixx felkapta Volla cipőit az asztalról, majd leugrott a nyílásba és eltűnt a lenti barlangokban.

Az Inquest

Habár tulajdonképpen nem egyetem, az Inquest az asura kultúra legnagyobb krewe-ja és egy viszonylag új szervezet.

Míg a hagyományos asura képzésben tanonciságon kell átesni az egyik egyetemen, addig az Inquest egy közös felkészítési rendszert indított, ahol alkalmassági teszteket hajtanak végre. Ha egy asura átmegy egy teszten, azonnal megkapja a következőt és ennek megfelelően tisztázódik a helyzete az Inquest-en belül. Ez természetesen rengeteg csaláshoz vezet – mind a jelentkezőkért és mind ellenük.

Egy asura sosem végez az Inquest-ben, ahogyan a többi egyetemen tenné. Ha csatlakozol a megakrewe-hoz, akkor egy életen át tag vagy… még ha a többi Inquest tag biztosít is róla, hogy az élet szükségszerűen rövid. A jelentkezőt beosztják egy krewe-hoz és elvárják tőle, hogy dolgozzon a saját feladatán anélkül, hogy érti-e mi annak a feladatnak a célja nagyobb távlatokban vagy sem. A saját jólétüket áldozzák fel az Inquest tudásáért, tetszik vagy sem.

Az Inquest egyesíti a különböző egyetemek erősségeit, de csak azt használják, amire szükségük van, figyelmen kívül hagyják a teóriák mélyebb értelmezéseit, hogy gyorsabb és jövedelmezőbb eredményt kapjanak. Képesek kiégetni a fiatal feltalálóikat, a munkájukba facsarják őket, ahelyett, hogy pihenésre pazarolnák az időt – amely egy jövedelmezőtlen időhalmaz.

Míg a másik három asura egyetem örömmel osztja meg az új felfedezéseket (már csak azért is, hogy mások orra alá dörgölhessék), addig az Inquest nem oszt meg a saját szervezetén kívül információkat. Néha olyan messzire is elmennek, hogy szabotálják, valamelyik egyetem krewe-jának kutatását ha az hatással lehet arra, amit az Inquest el szeretne érni.

Míg az egyetemek az erőben egy olyan eszközt látnak, aminek a segítségével megérthetik az Eternal Alchemy-t, addig az Inquest egyetlen célja az erő maga. Az Inquest alapítói látták, hogy mennyi tudás veszett oda, amikor a destroyer-ek kiirtották Quora Sum-ot, ezzel az eseménnyel igazolják minden tettüket. Az információ a maga tiszta, kristályos formájában való gyűjtése a céljuk és addig nem állnak meg, míg minden tudást nem birtokolnak. Az Inquest legfőbb célja, hogy irányítsa az Eternal Alchemy-t és ezzel egész Tyria-t.

Dlixx a gólem lábánál guggolt, lassan behelyezett minden cipőt, az elemző fülkébe. Összesen négy cipő, egy-egy a krewe-ja minden tagjától és a sajátja, csúszott le az erős –igaz durván megmunkált- kő védelmező torkán.

-Fel-dolgo-zás,- csicseregte a gólem, a hangja nyersen és érdesen tört elő a csillogó kristály epicentrumból. –Fel-dolgo-zás.

-Ért-ve. Célpontok rög-zít-ve.

Dlixx felállt és széles mosollyal megveregette a gólemet, csupán egy kicsit bizonytalanodott el, amikor az érintés hatására egy kődarab esett le róla. Gyorsan visszaillesztette a helyére. –Gyere BeMM. Ideje megmutatni mit tudsz,- mondta Dlixx, majd a gólem előrelépett, erős páncélzata fénylett a földalatti sötétségben.

Azóta, hogy belerohantak a skritt főbarlangba, mindenki magáért felelt. A harci-gólem kristályai felfénylettek és villogtak, sugarak repültek minden irányba. Vad, pusztító robbanás volt, semmilyen kísérlet sem történt az energia célzására vagy tárolására.

A fenti párkányon Poizi és Nimm felsikoltott. Sugarak szálltak rajtuk keresztül, folyamatosan lecsaptak rájuk, de míg a skrittek felbuktak, gőzölögve és csapkodva, addig a két asurának semmi baja sem esett. –Mi folyik itt?- üvöltött fel Nimm, kezeivel a védőszemüvegét dörgölte. –Hogy csinálja?

Poizi a bejárathoz mutatott, ahol Dlixx és BeMM állt. A harci-gólem karjai vadul forogtak, miközben sugarak vágtak keresztül a skrittek tömegén. –Nem érdekel. Csak fussunk!- A sálát használva Poizi és Nimm lemászott a hatalmas barlangba és elfutottak a rémült és rángatózó patkány-népség között. Pillanatokkal később, Dlixx látta, ahogy felfelé másznak egy távoli falon, egy résen át, a napfénybe.

-Tehát ezért kellettek a cipők,- dörmögte Volla, mögötte. Hangjától libabőrös lett, sokkal jobban mint az üvöltöző, rikoltozó rágcsálókétól. –Bennük van az izzadságunk. Ezt az anyagot használtad – egy részünket -, hogy behangold a gólem sugarait, így bennünk nem tesz kárt. Művészi.

Dlixx rápillantott, de nem válaszolt, egy hízelgő mosoly bujkált az ajkain.

-Bármikor elmehettél volna,- folytatta közelebb lépve, miközben rózsaszínes sugarak röpködtek körülöttük. –Miért? Miért segítesz nekünk? Azért mert mindannyian Boikk Mester krewe-jába tartoztunk?

-Amíg a feladatot el nem végzitek, addig a krewe tagja vagy. A feladat az volt, hogy jöjjünk le ide, mérjük meg a rezonáló varázslat erejét és térjünk vissza. Nem tértünk vissza.- mondta Dlixx és megvonta a vállát. –A krewe az krewe.

-Csupán ez volt rá az okod?

-Ez…- értett egyet, -és az a tény, hogy mostantól mindegyikőtöknek dicsőítenie kell azt az asurát, akinek a találmánya megmentette az életeteket.- Felfújta magát és egy profi mozdulattal  megpörgette a dupla-kristályos éterizátorát az ujja körül. –Dlixx, a Jobb Egércsapda Zúzó Harci-gólem feltalálója, a Dinamika Egyetemének diplomása, a skrittek csapása.

-Engem.

Eredeti cikk: That old collage try

  1. Bubi
    2011. Szeptember 17. - 17:58 | #1

    Köszi a fordítást, szép, és hosszú :)
    (“az asurák kemény szigorú mutatnak alma materük iránt, gyakran hivatkozva arra, hogy egy valaki mágikus elmélete, két másikénak az alapja.”
    Kicsit értelmetlen lett ,vagy csak én vagyok már túl fáradt… :) )

    • nathriel01
      2011. Szeptember 17. - 18:04 | #2

      Nem, itt már én voltam fáradt.:) Az átolvasásnál belejavítottam és rossz szavakat töröltem ki. Javítottam, köszi.

  2. 2011. Szeptember 17. - 18:15 | #3

    szimpatikus poszt volt köszi a forditást

  3. 2011. Szeptember 17. - 18:56 | #4

    “Míg az egyetemek az erőben egy olyan eszközt látnak, aminek a segítségével megérthetik az Eternal Alchemy-t, addig az Inquest egyetlen célja az erő maga.”

    Jedi vs. Sith

    • Nullus
      2011. Szeptember 17. - 20:35 | #5

      Joda pedig egy renegát Asura. :)

      • Bubi
        2011. Szeptember 17. - 20:37 | #6

        Még SW is GW-től lop.. Már a rövidítésből is látszik :D

      • 2011. Szeptember 17. - 21:19 | #7

        szerintem a 21. században a Star Wars egy alapmű és alapnak tartom ismerni Yoda nevét, nem csak kiejtésben, hanem írásban is :) (jöhetnek a fújjogók)

      • Nullus
        2011. Szeptember 18. - 01:50 | #8

        milyen igazad van…
        most szörnyen érzem magam
        ekkora bakit
        nekem jöhet a kolt, meg a hedsát…
        neked meg a fúúúj
        ;)

      • roflmao
        2011. Szeptember 18. - 10:29 | #9

        azért az utolsó kép is elég Yoda feelingű :D kiváncsi vagyok zöld asurát lehet-e majd csinálni…. :)

  4. 2011. Szeptember 17. - 21:09 | #10

    Hát ez nagyon zsír volt!
    Na nekem mostantól bejönnek az Asurák, mégha ez a társadalmi berenedezkedés -Minek hívjam? Talán Anarchikus Kapitalizmus :D- szóval ez szerintem igazából nem lenne életképes, de mindenesetre itt nagyon el van találva! :)

    Ez a sztori is tökjó! Láthattuk, hogy milyen egy igazi ravasz, minden hájjal megkent Asura! :)

  5. Rayne
    2011. Szeptember 18. - 00:52 | #11

    Szeretnem megragadni az alkalmat hogy megköszönjem a munkáját az összes Variance-os szerkesztőnek, mert az a sok minden amit tesztek (fordítás stb.) ilyen rövid időn belül az fantasztikus. Nyilván mások is mondtak mar, meg én csak az egyik olvasó vagyok, de halas vagyok az erőfeszítéseitekért, és hogy minden nap kapok 10-20 perc elfoglaltságot :)

  1. 2012. Február 19. - 02:10 | #1

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 979 other followers