Asura interjú — OnlineWelten

K: Az asurák azért kutatnak, hogy híresek legyenek az eredményeik révén, vagy azért, hogy túlszárnyalják a többi asurát, vagy pusztán azért, mert élvezik a kutatást, netán azért, mert ez az életcéljuk?

V: Ezek mindegyikére igen a válasz. Az alkotás olyan természetes az asurák számára, mint halnak az úszás. Még egy egyszerű karavánőrként dolgozó asura is állandóan töpreng azon, hogy hogyan prioritizálja a bejárandó útvonalait és maximalizálja a hatékonyságát. Az asurák úgy érzik, hogy a remek kutatások megszerzik mások elismerését, továbbá ezt a tényt aztán jól mások orra alá lehet dörgölni. Viselkedésük egyik véglete a rezzenetlen, rendíthetetlen koncentráció, a másik pedig az izgatott, szinte huncut kíváncsiság. Ez fejeződik ki az asurák legmélyebb erkölcsi tanában, az Örök Alkímiában [Eternal Alchemy], mely szerint minden, önmagunkat is beleértve, része egy még nagyobb, ismeretlen, de megismerhető gépezetnek.

K: Az asurák valamiféle terv vagy séma alapján találnak fel dolgokat, vagy egyszerűen csak azzal foglalkoznak, ami a tudatukban előbukkan?

V: Ez függ az illető asura beállítottságától. Azok, akik a Statikus Kollégiumba tartoznak, szeretnek terveket, vázlatokat, és időbeosztásokat készíteni. Azok, akik a Dinamikus Kollégiumba tartoznak, próbapadokat használnak és prototípusokat készítenek. Utóbbiak fel szokták ismerni, hogy egy “homályos megérzés” valójában egy feldolgozatlan adathalmazból származik, amit csak a tudattalan érzékel.

K: Van olyan dungeon, település, vagy bármi más, ahol meg lehet nézni a régi, föld alatti asura városokat?

V: Az asurák eredeti területének nagy részét lerohanták a pusztítók [destroyers], Primordus, az Ősi Sárkány [Elder Dragon] szolgái. Vannak olyan események és személyes történetrészek, amelyek barlangokba visznek le és az asurák történelmén alapszanak, de magukba az elveszett nagyvárosokba nem.

K: Vannak olyan asura faji képességek, amelyek a craftinghoz kapcsolódnak? Vannak más, az ő sajátosságaikat tükröző faji képességek, mondjuk jobb kitérés [enhanced evasion]?

V: Jelenleg minden faj ugyanazokkal a crafting lehetőségekkel rendelkezik — nem akarjuk, hogy az legyen a vége, hogy “ja, és ha craftolni akarsz, akkor asurát kell indítanod!”. Egyedi faji képességek viszont vannak. Egy asura képes lehet például egy csatapáncélt létrehozni, amit akár ő, akár másik karakter is harcba vihet.

K: Az asurák önmagukon is kísérleteznek? Lehet találkozni mondjuk egy felturbózott kiborg asurával?

V: Igen, kísérleteznek, de ez határesete annak, hogy mit tartanak az asurák elfogadhatónak. Egy kiborgizált asura lehet a végeredménye annak, hogy hatékony pótvégtagokat szerez be, miután túl sok kardvágással ismerkedett meg közelebbről, de csak ezért egy épeszű asura nem fogja levagdosni a végtagjait. Az Inquestnek persze nincsenek ilyen aggályai, bármit megtesznek a tudományos haladás érdekében.

K: Vannak az asuráknak olyan különleges petjei, amelyeket Tyria mélységeiből hoztak magukkal?

V: Úgy érted, a gólemeket leszámítva? Nem, még nem senki sem találkozott ilyennel.

K: Minden asura elmenekült a Mélységből, vagy vannak olyanok, akik ott maradtak? Ha igen, lehetnek közöttük túlélők, akikkel találkozhatunk, mint Primordus eltorzult szolgáival?

V: Nem minden asura jutott ki a Mélységből. Azt feltételezzük, hogy őket bekebelezték Primordus szolgái.

K: Vannak tartós kapcsolatai az asuráknak a másik nembeliekkel? Ha igen, akkor ezeken a kapcsolatokon belül is versenyeznek egymással?

V: Igen, vannak erős kötődések asura férfiak és nők között, ezek általában egy projekt során felfedezett közös érdeklődésből csíráznak ki. A szerelem sohasem sima ügy, általában mindkét fél igyekszik bebizonyítani, hogy neki nagyobb a szellemi kapacitása, és neki vannak jobb ötletei.

K: Vannak olyan társadalmi tabuk, amelyek sok vagy minden asura számára betartandók?

V: Az értelmes lényeken kísérletezés az egy elég nagy tabu, és ez különbözteti meg élesen az Inquestet a többiektől. Sok más dolog viszont, amit az emberek általában elítélnek, mint például ötletek ellopása vagy bosszúállás korábbi sérelmekért, teljesen rendben levőnek számít az asura társadalomban.

K: Milyen államformában élnek az asurák? Egyáltalán van államuk?

V: Az asurák irányító testülete az Arcane Council, ami elméletben felügyeli a különböző kollégiumokat és összesíti a kutatási eredményeket. Valójában azonban egy eszelős, saját érdekeiket tűzön-vízen keresztül érvényesítő varázstudókból álló faj önszerveződéséhez képest más fajok kormányzása egy óvodáscsoport igazgatásával egyenértékű.

K: Vannak nem tudományos munkakörben dolgozó asurák, mondjuk egyszerű munkások?

V: Természetesen. Azonban még ezek a melósok is azzal vannak elfoglalva, hogy ötletelés és kísérletezés útján fejlesszék a saját munkafolyamataikat (“Éppen most fejeztem be a könyvtári kötetek újrarendezését. A BORÍTÓ SZÍNE ALAPJÁN!”).

K: Meddig élnek az asurák?

V: Az asurák valamivel tovább élnek, mint az emberek, sokan közülük három számjegyű életkort érnek meg.

K: Vissza fog térni a polymock? Ezúttal esetleg más játékosok elleni formában?

V: A kérést rögzítettük, de ennél többet nem mondhatok jelenleg.

Eredeti cikk: OnlineWelten GW2 Asura Interview

  1. Bubi
    2011. Szeptember 15. - 21:35 | #1

    “A BORÍTÓ SZÍNE ALAPJÁN!”
    Ez tetszik… :D

    Az államformás kérdés érdekes, remélem, hogy többet tudunk majd meg róla a játékban.. :)
    (Hisz aki végigtolta a WiK-t, annak rémlik, hogy mennyire gyorsak a döntésben, de “lassúak” sértegetésben :D )

  2. 2011. Szeptember 15. - 22:08 | #2

    Endrosz, nagyon tetszik a fordításod, és nagyra értékelem, hogy ilyen gyorsan fordítasz a szabadidődből, de megkérhetlek rá, hogy az Ősöreg helyett Ősi Sárkányt mondj? Én már hosszú ideje így szoktam meg és szerintem sokan mások is a blogon (és jönnek a fújjogok, hogy mit szólok be). Köszi

    • ZachElf
      2011. Szeptember 15. - 22:16 | #3

      Tőlem nem egy “fújjong” jön, hanem egyetértés. Nekem se szimpatikus így fordítva:)

      “Nem minden asura jutott ki a Mélységből. Azt feltételezzük, hogy őket bekebelezték Primordus szolgái.”
      Azt feltételezzük… tehát vannak még lent :D

    • Endrosz
      2011. Szeptember 15. - 22:50 | #4

      Kicseréltem, a másik cikkben is. Már sok hónapja annak, hogy utoljára Elder Dragonos szöveget fordítottam, kiment a fejemből.

      • 2011. Szeptember 16. - 10:12 | #5

        Na… most akkor én szóljak két vessző miatt? :-P

  3. Nagy Gergő
    2011. Szeptember 15. - 23:42 | #6
  4. Nagy Gergő
    2011. Szeptember 15. - 23:44 | #7

    Szeretném, ha egy szerkesztő felkeresne engem. Fontos lenne. ( Guild Wars 2-vel való fontos megbeszélnivaló, és az Arenanettel kapcsolattartás…. ) email: funkenman@gmail.com

    Köszöntem

    Gergő

    • 2011. Szeptember 16. - 07:05 | #8

      szerintem tök fölösleges a magyarért sírni, én is aláírtam annó a petíciót, de tényleg fölöslegesnek tartom. Wikipédián úgyis minden angolul lesz, és pl. ha beírod, ha dungizni akarsz, akkor valszeg LFG dungeon-t írsz be (GW-s viszonylat), nem azt, hogy LFG kazamata/várbörtön. Mindenki csak nézni fog, hogy ennek meg mi a baja.

      A másrészt, nem éri meg. Hányan vagyunk Magyarországon? már kevesebben, mint 10 millió. Nem tudom hány tag írt már a blogra, talán száz is, összesen vagy több, szerkesztők/admin lehet meg tudná nézni (nem a postok számát, hanem a hozzászólók számát). És akkor még ezen felül vannak olyanok is, akik olvasnak, de nem írnak, illetve akik később kapcsolódnak be.
      Mindegy, lényeg a lényeg, túl alacsony Magyarországon a GW és GW2 rajongók száma, hogy megérje nekik feliratot készíteni, mert ez nem két fillér.

      • 2011. Szeptember 16. - 14:56 | #9

        meg ne is ezzel töltsék az idejüket :D

    • Bubi
      2011. Szeptember 16. - 16:34 | #10

      Ha jól emlékszem az egyik cikkre, akkor még azon is gondolkodnak, hogy spanyolra(?vagy másik volt?) készítsenek-e megjelenésig/egyáltalán fordítást.. Magyar esélytelen :D

    • Gandarel
      2011. Szeptember 16. - 17:25 | #11

      Tudunk a petícióról és kb fél éve már csak 600 jött ami elég karcsú. Feliratra akkor lesz esély ha a játékot itthon többen fogják szeretni mint a wow-ot, mert annyi a magyar wowos eredetin hogy 2 éve akartak csinálni magyar szervert magyar nyelven, de végül mégis az orosz mellett döntöttek merthát mégiscsak nagyobb ország. De ha legalább annyi lesz a gw2-s mint a wowos akkor lehet esély, de megjelenésig semmi.

      Mellesleg ha most elkezdesz alapfokon angolt tanulni, GW2-re már egész jól fogsz beszélni angolul :P (Sőt talán felső fokon is :)) )

      Plusz játékokból lehet a legjobban megtanulni idegen nyelveket, nem feltétlenül kéne elzárkózni ettől, menet közben talán könnyebb is megtanulni a nyelvet.

  5. Gandarel
    2011. Szeptember 16. - 17:27 | #12

    necrofeel :
    Na… most akkor én szóljak két vessző miatt? :-P

    No mercy! :P

  1. 2012. Február 19. - 02:11 | #1

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 979 other followers