Kezdőlap > Interjúk a GW2-vel kapcsolatban, Lore - történetek a GW világából > A zseni gondolataiban kóborolva: interjú Jeff Grubb loremasterrel — Secret Agent Cat

A zseni gondolataiban kóborolva: interjú Jeff Grubb loremasterrel — Secret Agent Cat

Míg a charrokhoz vonzódásom közismert (talán azt is mondhatnám, hogy legendás?), az asurák iránti érdeklődésem kevésbé. Ebből kiindulva megkörnyékeztem az ArenaNetet, hogy interjút kérjek Tyria legapróbb zsenijeiről. Jeff Grubb úr volt oly’ kedves, hogy felvilágosítsa eme szegény bukahot. És még a kérdéseimre is válaszolt. Igyekeztem lefedni minél több témát, loretól a játékmechanizmusokon keresztül a tervezésig, és Grubb úr nem okozott csalódást. Jó szórakozást!

K: Tudjuk, hogy az asurák sokat érintkeznek a skrittekkel és quagganokkal  (és nyilván rajtuk keresztül a kraitokkal is), de mi a helyzet a többi “kisebb” fajjal?

 Jeff: Az asurákat minden más faj érdekli, hiszen lehet belőlük szövetséges, ellenség vagy erőforrás, és képesek felismerni másik erősségeit. A hylekek például kiváló alkimisták, hatalmas a tudásuk a biológia és a főzetek terén. A dredge-ek nagyhatású hangalapú technológiát birtokolnak, és ők örökölték a törpék királyságait is. Még az olyan vérszomjas fajok is hasznosíthatók,, mint az ogrék vagy  a jotunok, ha másra nem, hát cipekedésre.

K: Rata Sum és a Pale Tree eléggé közel fekszenek egymáshoz földrajzilag. Vannak  konfliktusok az asurák és a sylvarik között? Milyen kapcsolatban állnak ők a játékon belül?

Jeff: A sylvarik nem sokkal az ébredésük után találkoztak az asurákkal. Mondani sem kell, ez a találkozás nem sikerült túl jól, mert az asurák ravaszak és manipulatívak voltak, az újszülött sylvarik pedig nyitottak és barátságosak. Ez egy nagyon fontos lecke volt a sylvariknak — más fajok nem feltétlenül jóindulatúak. Azóta a két faj összemelegedett, de a kezdeti benyomások továbbra is meghatározóak — az asurák szerint a sylvarik könnyelműek és fejletlenek, a sylvarik  szerint az asurák igen korlátolt, beszűkült lények, kapzsik és számítók.

K: Milyen egy asura család? Milyen nevelést kaphat egy asura gyermek?

Jeff: Az asurák általában monogám kapcsolatok egymásutánjában élik le az életüket, ami azt jelenti, hogy komoly szerelmi kapcsolatokban élnek, de egyszerre csak egyben. Ezen kapcsolatok többsége egyenrangú partneri viszony, amelyeknek gyakran (de nem mindig) van egy előre meghatározott végidőpontja. Nem ritkán ezek a kapcsolatok annak a nyomán születnek meg, hogy két asura ugyanabba a gyönyörű elképzelésbe szeret bele. Ezek az “elmeházasságok” aztán ötletek és formálódó gondolatrendszerek özönét eredményezik. Ja, meg utódokat is. A szakítások idején inkább azon megy a harc, hogy kinek a nevével legyen fémjelezve egy-egy találmány, mint hogy kihez kerüljenek a gyerekek.

Az asurák szeretik a gyerekeiket, és igyekeznek a lehető legjobb környezetet biztosítani a felcseperedő zsenipalántáknak. Persze, mivel asurákról van szó, ez a környezet családról családra változik. Némelyik asura gyermek a szüleivel marad, és a családban felhalmozódott mágikus és alkotó örökséget adják neki tovább. Mások iskolába kerülnek, és ott arra törekednek, hogy kiemelkedőek legyenek, és a többi, kisebb kaliberű zseni elismerje őket. Sokan pedig neves, jó hírű asuráknál lesznek inasok, akiktől rengeteget lehet tanulni (és szükségük van lelkes laborasszisztensekre).

Mondani sem kell, hogy minden egyes asura gyermek átlagon felüli.

K: Ha ennyire éles fogaik vannak, ez azt jelenti, hogy elsősorban húsevők?

Jeff: Az asurák mindenevők. A fogaik a Tyria mélységeiben elejthető állatok elfogyasztásához és az ottani barlangokban fellelhető kőszerű gombatelepek szétmarcangolásához alkalmazkodtak.

K: Nincs asura gólem nélkül. Kaphatnánk egy kicsit bővebb leírást arról, hogy hogyan is működnek a gólemek?

Jeff: A “gólem” egy korlátozott cselekvőképességű, irányítható teremtmény, amely erőkövek, bűvös energiák, kristálymátrixok vagy elemi erők segítségével működik. A leggyakoribb formájuk egy kétlábú fémváz, amit bűvigék borítanak, de temérdek egyedi és személyre szabott gólemtípus létezik. A nagyszerű Snaff  készített egy gólemet csak homokból, Blimm gólemműves pedig egy olyan kriptaőrt, ami csontokból rakta össze magát.

K: Mondanál egy példát asura faji képességre? Mondjuk egy elitre?

Jeff: Van egy asura elit képesség, amivel egy csatapáncélt [battlesuit] lehet létrehozni, és ebbe bármelyik játékos beszállhat és harcolhat benne.

K: Mi volt a legnagyobb kihívás az asurák tervezése közben?

Jeff: A keskeny utat megtalálni aranyos és gonosz között. Az asurák ugye egy mélynövésű zseniális faj (hosszú fülekkel), és könnyen arra csábul az ember, hogy egy kicsit ügyetlennek állítsa be őket. Pedig nem azok. Elszánt, szellemileg küzdőképes faj ők, akiknek a találmányai működnek (előbb-utóbb). Hasonlóképpen könnyen lehet oda kilyukadni, hogy ők legyenek a rossz arcok — a tudást mindennél többre becsülik, és azzal könnyen vissza lehet élni. Akadnak asurák, akik szemrebbenés nélkül megkínoznak értelmes lényeket, és olyan ismeretek után kutakodnak, amelyek nem valók az ő kezükbe, de ők a kisebbség, és a többség őket felháborodással és viszolygással kezeli.

K: A Ghosts of Ascalon és az Edge of Destiny olvasása közben azt vettem észre, hogy az asura beszéd erősen műszaki hangzású. Nem okoz ez nehézséget a szövegeik megírása és a szinkronhangok felvétele közben?

Jeff: Az asurák imádják a technoblablát, nekünk pedig vannak rögzített szabályaink a dolgaik elnevezésére — egyaránt utaljon mágikus és technológiai eredetükre. Demiplanáris Transtabilizátor. Retrográd Naprendszer-makett. Konjurációs Metaáramkör. Feladataim egyike volt, hogy menet közben ilyeneket találjak ki az asura találmányoknak.

Amikor szinkronszínészeket próbáztatunk, mindig berakunk egy műszaki jellegű sort is (“Ki kell  számítanunk a polimetrikus arkánumhullám inverz gyökét!”), hogy megtaláljuk azokat a színészeket, akik ilyen sorokat olyan meggyőzően elő tudnak adni, hogy mások számára hihető legyen, hogy ezek a dolgok tényleg léteznek.

K: Mit szeretsz a legjobban az asurákban?

Jeff: Azt a meggyőződésüket, hogy minden problémát meg lehet oldani, ha van elég szellemi kapacitás és kísérleti alany.

Eredeti cikk: In The Mind Of Genius — Secret Agent Cat

  1. 2011. Szeptember 14. - 19:27 | #1

    eddig a héten a legjobb cikk am az a golemes kép érdekes…

    • Bubi
      2011. Szeptember 14. - 19:29 | #2

      A gólemes képet én Mox különböző formái, vagy valami hasonló témával kapcsolatban láttam először, még “bőven” gw2 előtt.. ^^

  2. Bubi
    2011. Szeptember 14. - 19:27 | #3

    Köszi a fordítást, csak egy kisebb elírás: “A sylvarik nem sokkal az ébredésük után találkoztak a sylvarikkal.”

    Ez nagyon tetszik: “Ki kell számítanunk a polimetrikus arkánumhullám inverz gyökét!”
    Ezért jók az Asurák.. :D

  3. Shantey
    2011. Szeptember 14. - 19:34 | #5

    Na véééégre valami! :) A gólemes kép meg tényleg érdekes. Koncepció rajz? Mi is akar ez lenni úgy igazából? Az utolsót nagyon szívesen megnézném mit művel egy bárgyú charr ellen … nyehehe. x)

  4. Renadzso
    2011. Szeptember 14. - 19:35 | #6

    Ez a gólemes dolog hogy fog működni?Kaszthoz lesz kötve vagy minden asura bele csücsülhet egy ilyenbe?

    • 2011. Szeptember 14. - 19:36 | #7

      asura faji képesség

    • Bubi
      2011. Szeptember 14. - 19:47 | #8

      Sőőt:
      “egy csatapáncélt [battlesuit] lehet létrehozni, és ebbe [b]bármelyik játékos[/b] beszállhat és harcolhat benne.”
      Nem csak asura.. Ha jól értelmeztem :)

      • 2011. Szeptember 14. - 20:15 | #9

        Nem azt mondja, hogy kaszt, hanem játékos. Amúgy ez faji képesség: http://wiki.guildwars2.com/wiki/Golem_Battlesuit

        és a szövegben lévő battlesuit nem feltétlenül egyezik meg a Golem Battlesuit-tal.

      • 2011. Szeptember 14. - 20:18 | #10

        http://wiki.guildwars2.com/wiki/Hazmat_Suit de van ilyen is, ebbe szerintem már mindenki belebújhat. De amire Renadzso kérdezett rá, az a Golem Battlesuit.

      • Gandarel
        2011. Szeptember 15. - 12:13 | #11

        A hazmat suit csak a battlesuit másik elnevezése. Hazmat suit kb az ami az asura sajátja és csak ő ülhet bele, a battlesuitot pedig megidézheti és bármely más csapattárs beleülhet,de ugyanazok a képességek. Talán mivel elit skil kicsit jobb felszereltséggel.

  5. Rayne
    2011. Szeptember 14. - 20:06 | #12

    Halljatok a fő oldalon nézzétek meg az új hírt és halgassatok meg a “Concentrated Magnificence” a FasziAszuranak olyan a hangja mint Stewie-nak az angol Family guy-ban xD

  1. 2012. Február 19. - 02:11 | #1

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 979 other followers