Kezdőlap > Blog > James Boer, a GW2 audió szerkesztéséről

James Boer, a GW2 audió szerkesztéséről

Szevasztok! Itt Jim Boer, újra! Egy korábbi blog posztban már elmeséltem, milyen eszközöket használunk a játék átvezetőinek elkészítéséhez. Ezúttal, egy másik munkaterületemről szeretnék beszélni, a hangokról. Nem csupán a programok futtatásához szükséges motort készítem el, hanem azokat az eszközöket is, melyek segítenek az audiós és az átvezető videós csapatoknak. A Guild Wars 2 hangjai és zenéje nagy izgatottsággal tölt el. Amatőr zenészként és komponistaként, mindig is érdekeltek a játékok hangjai.

Kezdjük az alapoknál!

Az audió szempontjából, olyan sok mindent akartunk csinálni a Guild Wars 2-ben, hogy úgy döntöttünk, megéri időt fordítani az egész dolog átgondolására mind kreatív, mind technikai szempontból. Tiszta lappal indultunk és jelentős időt fordítottunk egy teljesen új audiorendszer megalkotására, mely az FMOD audió motoron alapult, valamint számos új eszközre, melyekre szükségünk volt a hatalmas források kezeléséhez. A korábbi játékaink készítése során sok mindent megtanultunk, így most együtt dolgoztunk az audió csapattal, hogy olyan eszközöket hozzunk létre, melyek megfelelnek egy olyan hatalmas játék kihívásainak, mint a Guild Wars 2.

Az Audio Workshop az az új eszköz, melynek a segítségével az audió csapat úgy integrálja és irányítja a hangokat, hogy azt a játék motorja megértse. Ott aztán, bármilyen hangot létrehozhatnak, majd hozzáadhatják azt bármelyik modellhez a játékban vagy beilleszthetik a világnak egy részébe. Bármely animáció vagy esemény beindíthatja bármelyik hangot vagy script kezelőt, aztán ezek a kezelők együttműködhetnek a világ karaktereinek több tucatnyi tulajdonságával. Valamint, az audió csapatnak nagyfokú irányítása van a játék hangjainak keverése fölött. Kiválasztunk bizonyos számú keverő „felvételt” és az audió csapat, egy keverő panel használatával meghatározza a különböző audió kategóriák beállításait, bármely megadott időpontban.  Például, ha a játékos downed állapotban van, akkor a világban más hangokat hall, mintha állna és harcolna.

Egy óriási világot készítünk és olyan hangokkal akarjuk megtölteni, amilyeneket egy élő, lélegző környezettől várnál. Megdöbbentő mennyiségű hangra volt szükségünk. Minden egyes lénynek a játékban, a lábunk alatt szaladgáló csirkéktől, a hóban taposó hatalmas, nyikorgó Oakheart-ig, teljesen egyedi hangkészlete lesz. Ha egy warrior teljes fémpáncélzatban elfut mellettünk, teljesen más hangja lesz, mint egy elementalist-nak a szövet ruhájában. A Guild Wars 2-ben a környezet hangjai legfőképpen a lények, karakterek és a többi játékos hangjai lesznek. Ahogy a folyó partjához közeledsz, meghallod a békák brekegését, de az is lehet, hogy csak a kora esti órákban. A világ hangjai változnak, a napszaktól függően ahelyett, hogy egyszerű ismétlődéseket hallanánk.

A játékos számára mindez azt jelenti, hogy egy sokkal gazdagabb, sokkal vibrálóbb világot fog hallani, ami nemcsak vizuálisan változik percről-percre, hanem hangzásában is. Ez részben annak köszönhető, hogy a hang motorunk sokkal többet képes kipréselni a jelenlegi eszközökből mint korábban, de legfőképpen annak tudható be, hogy az audió csapat mekkora figyelmet fordított még a legkisebb lényre és részletre is a játékban. Mivel az audió motor teljes mértékben több szálon fut, kihasználhatjuk a több mag előnyeit, melyek a legtöbb mai gépben már megtalálhatóak, anélkül, hogy a játék teljesítményéből adnánk lejjebb.

Visszaverődés és elnyelődés

Kifejlesztettünk néhány érdekes technológiát a dinamikus hangelnyelődés és hangvisszaverődés számára. Elnyelődés alatt azt a tompuló hatást értjük, ami akkor történik, amikor a hang sarkokon, ajtókon vagy falakon halad át. A visszaverődés, az a természetes színezete a hangnak, amit a tartózkodási helyeden hallasz, például ahogy a hang visszhangzik egy barlangban. Ezek csupán finom jellemzői a hangnak, de fontosak ahhoz, hogy még jobban beleéld magad a világba.

Azzal, hogy folyamatosan ellenőrizzük a hangforrásokat a játékos körül és elemezzük a világ geometriáját, meg tudjuk határozni, hogy mekkora legyen a különböző tárgyak elnyelési szintje bármely időben. Ez azt jelenti, hogy ha a helyi kocsmában vagy, akkor a kinti hangok eltompulnak. Ezt az információt összevetjük a játékos környezetének további vizsgálatával, hogy dinamikusan hozzáadjuk a hangokhoz a visszaverődés szintjét. A helyszín geometriájánál figyelembe vesszük az alakot és az anyagot is, ezen információk alapján megfelelő számú visszaverődési tényezőt határozunk meg. Ez a folyamat folyamatosan és automatikusan zajlik a színfalak mögött, miközben játszol.

Hang

Nem hiszem, hogy beszélhetnék a Guild Wars 2 hangjairól anélkül, hogy meg ne említeném a párbeszédeket. Ahogy már hallhattátok, a Guild Wars 2-ben rengeteg beszélt dialógus van. A korábbi játékokban a párbeszédek fájljait kézzel szerkesztettük és szortíroztuk mappákba az átvezető videó, nem és nyelv szerint majd beillesztettük őket az átvezető videókba. Ezt most nem tehettük volna meg ilyen egyszerűen, mivel sokkal több rögzített dialógusunk volt, mint amennyivel eddig dolgunk volt.

Ezért az audió motorba támogató rendszert építettünk, valamint készítettünk egy külön programot a hangfájlok kezeléséhez. A hang vezérlő program kommunikál a tartalom vezérlő rendszerrel és elkéri egy sornak a szövegét, majd létrehoz egy csonka hullámfájlt a Windows beépített beszédmotorjának segítségével. Habár Microsoft Anna a nyomába sem ér emberi szinkronszínészeink teljesítményének, ezzel a folyamattal megtudtuk határozni, hogy körülbelül mekkora hangfájl méretekre számíthatunk és hallhattuk a dialógust a játékban, amíg az igazi hangfelvétel meg nem érkezett a stúdióból.

Ezután a program elment egy maroknyi felvett hangot és műszaki táblázatot, az iparág irányelvei szerint formázva, és minden sor dialógusnak egy speciális fájl nevet ad, mely egy egyszerű azonosító szám. Amint megkapjuk a végleges párbeszédeket, a program segítségével importáljuk őket, így automatikusan felülírva a korábban a Windows programmal felvetteket.

Azonban a munkának itt még nincs vége. A hangokat még többféleképpen fel kell dolgozni. A hangerőt mindegyiknél egyforma szintre kell hozni, hogy biztosítsuk az állandóságot, valamint néhány hangon tovább kell dolgozni, hogy adott hangulatot adjunk nekik. Az eszköz segítségével a hangokat különböző kategóriákba menthetjük. Így például, az audió csoport egy csoportba tudja menteni az összes charrt és együtt tud azokkal dolgozni. A végső hangokat aztán újra-importáljuk a játékba.

Zene

Tudom, hogy sokan imádjátok Jeremy Soule zenéit. Megnyugodhattok, minden amit szerettetek a Guild Wars zenéjében, visszatér a Guild Wars 2-ben, természetesen néhány fejlesztéssel.

Az egyik lényeges elem, hogy bármely audió elemet (beleértve a zenét is) képesek vagyunk a játék dinamikus esemény rendszeréhez kötni. Például, ha egy erődöt kentaurok támadnak meg, akkor hallhatod, ahogy a zene megváltozik, hogy növelje a helyzet feszültségét. Ezen felül, a zene rendszer intelligensen működik, miközben te a világban kalandozol. Elemzi a közeli barátokat, ellenfeleket, nyomon követi mit csináltok, próbálja felmérni mi történik a világban és ennek megfelelően vált zeneszámot, miközben próbálja nem túl gyakorivá és fülsértővé tenni a váltásokat.

Végezetül, nem számít milyen fantasztikus egy játék zenéje, ha már ugyanazt a zenét hallgatod ezredszerre, akkor szeretnél kicsit változtatni a dolgokon. Sok játékos egyszerűen lekapcsolja a játék zenéjét és a saját gyűjteményét hallgatja. A probléma az, hogy egy külső zenelejátszónak fogalma sincs róla, hogy mi zajlik éppen a játékban. A Guild Wars 2 erre is megoldást nyújt. Felkínáljuk a játékosoknak a lehetőséget, hogy külső zenelejátszási listákat válasszanak ki, amit a játék audió motorja kicserél a játék alap zenéjével. A játékosok például, külön listát választhatnak háttér- vagy harci-zenének. Valamint, ha szükséges, például átvezető videók alatt, a játék képes ideiglenesen visszaváltani az eredeti zenére, hogy a lehető legjobb átvezető videós élményt nyújtsa, majd visszatér a beállított lejátszási listához, amikor az átvezető videónak vége.

Jól hangzik?

Nagyon keményen dolgozunk itt, az Arenanet-nél és várjuk a napot, amikor végre ti magatok játszhattok a Guild Wars 2-vel. Remélem elégedettek lesztek, amikor látjátok – és halljátok – erőfeszítéseink eredményét!

Kategóriák:Blog
  1. ataista
    2011. augusztus 8. - 07:54 | #1

    Ez a “beépített zenelejátszó” nagyon kecsegtetőnek hangzik, alig várom már! :)

    • Bubi
      2011. augusztus 8. - 08:39 | #2

      Egyetértek, előre látom, hogy mennyit fogok válogatni, hogy a kedvenc zenéim a lehető legjobb helyen bukkanjanak fel :D

    • 2011. augusztus 8. - 15:12 | #3

      Mondtam már az ArenaNet-nek, h beépített kalkulátort és Wikipedia browsert toljanak bele, ne kelljen tálcázni a GW-t. Reméljük figyelnek :D

      • Nix
        2011. augusztus 8. - 15:59 | #4

        Ne haragudj, de amikor a kapcsolataiddal jössz, elég tenyérbemászóan viselkedsz és a tenyerem is viszkedni kezd, hogy találkozzon az arcoddal. -.- :)

      • Saul Osman
        2011. augusztus 8. - 16:15 | #5

        @Nix: :Đ

      • 2011. augusztus 8. - 19:12 | #6

        Hehe Nix nálad a pont, akkor látom nem csak engem irritál a “kolléga”.

  2. Bubi
    2011. augusztus 8. - 08:35 | #7

    ájájájjj: “Mivel az audió motor teljes mértékben több szálon fut, kihasználhatjuk a több mag előnyeit, melyek a legtöbb mai gépben már megtalálhatóak, anélkül, hogy a játék teljesítményéből adnánk lejjebb.”
    Remélem, azért nem kell túl jó gép ahhoz, hogy szépen lehessen játszani.. ^^

    • Saul Osman
      2011. augusztus 8. - 16:17 | #8

      Szerintem egy olyan gép amin elindul a Mass Effect 2 jó lesz. Ez a gép amit használok, az single core, 3.3GHz-es és nem egy mostani darab. De a Mas Effect 2 szinte maxon fut rajta. Persze Max Effect 2 nem egy Crysis, de a GW2 se.

      • Bubi
        2011. augusztus 8. - 16:35 | #9

        Nah nekem is hasonlóm van.. Habár gw2 megjelenése előtt “veszek” egy újat, de ugye nem mindegy, hogy mennyivel kell a mostani fölé menni :)

  3. Kain
    2011. augusztus 8. - 10:20 | #10

    Azt nyilatkozták még régene hogy egy mai középkategóriás gépen tökéletesen fog futni, viszont azt ne higgye senki hogy a mai magyar középkategóriás gépekhez mérik mert evvel sokan elszoktak tévedve lenni.. Szóval az hogy valakinek legalább 2magos processzora van azt szerintem nyugodt szívvel vehetik alapnak ez a tendencia mondjuk Magyarországon is alap a játékosok körében szerintem..

    Érdekesek ezek a hangos hírek de jöhetne már valami hasznosabb hír is :)

  4. Nullus
    2011. augusztus 8. - 11:18 | #11

    Ez iszonyatosan jó lesz!
    Barangolni az Agalloch, Opeth, Finntroll, Hammerfall, Rhapsody lírai számai kíséretében, majd ugyanezen zenekarok keményebb számaira zúzni, a sötét dungeon-ok mélyén Shape of Despair, Swallow the Sun zenekarok nyomasztó doom dallamait hallgatva, majd a Norn hazámba visszatérve igazi folk rigmusokra, mint a Korpiklaani vagy az Eluiveite egy kocsmai verekedésbe keveredni. :D
    Alig várom!!!

    • 2011. augusztus 8. - 19:12 | #12

      Zene ízlésed kitűnő!:D Én azonban jobb szeretek a játék beépített zenéire játszani, vagy ha azt már rongyá unom akkor is inkább immediate music, two steps from hell vagy valami ilyesmi.

      • Nullus
        2011. augusztus 8. - 20:02 | #13

        Az elején biztos én is a játék zenéjét hallgatom majd…
        Kíváncsi vagyok milyen.
        Aztán több ezer óra játék után kapóra jön majd ez a “saját zene” opció. :)
        Ja meg ha valahol olyan megy majd, mint EotN-ba.
        Attól agyfaszt kaptam. :D

      • 2011. augusztus 9. - 11:48 | #14

        Én Protest The Hero-ra akarok PvP-ben pusztítani! :D

  1. Nincs visszakövetés.

Itt és most várjuk a hozzászólásod!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 477 követőhöz

%d bloggers like this: