Charrok az Emberek ellen évszázadok óta… vagy fordítva?
A Nowgamer.com oldalának lehetősége volt egy chat interjút készítenie Jeff Grubbal (történet író) és Jon Petersel (játék tervező). Az interjú témája pedig nem más volt, mint a Guild Wars 2 Charr faj bemutatójának hete, én ezt igyekeztem kicsit kevésbé száraz formában tálalni. A cikk folyamán kicsit belekóstolunk a történelembe, de olvashattok faj specifikus skillekről is, amit talán legtöbben vártatok.
A Flame Legion és a Charrok története
Mint tudjuk, a Guild Wars Propheciesben ők kapták a rossz fiú szerepét. Ők voltak akik áttörték a Great Wall-t, megtámadták Ascalont és most pedig játszható faj lett belőlük. Persze ennél sokkal több van a háttérben, hiszen Ascalon elfoglalása nem volt véletlen. Sokan lehet nem tudják, hogy csupán visszafoglalták területeiket, Ascalon az emberek odaérkezése előtt a Charr fennhatósága alatt állt.
Ascalon elfoglalása után belső harcok robbantak ki, a Charrok megbuktatták a korábbi elnyomó vezetőket a Flame Legiont. Az ellentétek akkor kezdtek kialakulni, mikor a Flame Legion a Searing segítségével lerombolta Ascalont. A probléma nem is az volt, hogy a korábban zöldellő tájból kopár síkságot alkottak… nem… csupán hamis istenek segítségét vették igénybe és a Charr nem ismer el semmilyen istent!
Tűzszünet
Amikor a Charr elfoglalta Ascalont, Ascalon királya a lélektűzzel minden városlakót szellemmé változtatott, akik az örökkévalóságig küzdhetnek a Charr-al. Eközben feltűnt az egyik ősi kristály sárkány Kralkatorrik egy hatalmas sebet ejtve a terület közepén, ahol különféle kegyencek jelentek meg. Így, bár a Charr megnyerte az Ascalonért folytatott harcokat, most minden oldalról támadás alatt áll.
Az Emberek és a Charrok évszázadok óta ellenségek, de az elmúlt öt évben sikerült elérniük azt, hogy fegyverszünetet kötöttek. Ezt még nem nevezhetjük békének, hiszen a béketárgyalások még folyamatban vannak.
A tűzszünet persze nem oldott meg mindent azonnal. A fenyegetettség mindkét oldalon érezhető még mindig és találkozhatunk is vele majd több szinten a történet folyamán. Találkozhatunk majd szeparatista ember csoportokkal akik azért harcolnak, hogy eltöröljék a fegyverszünetet és mehessenek vissza Charrok vérét ontani.
Természetesen ez a másik oldalon is jelen van, mivel léteznek lázadó Charrok is, akik a parancsot megtagadva nem fejezik be a harcokat. Ők az igazi keményvonalasok, akik soha nem fogják lerakni a fegyvert.
Itt viszont Jon Peters megjegyezte, “Fontos kihangsúlyozni, hogy nem hiszi, hogy a történet bármikor is elérne olyan pontra ahol a játékosok egymás ellen harcolnának.” (Ez persze nem zárja ki azt, hogy esetleg NPC-k ellen ne indulhatnánk harcba. – fuben)
Charrok és Emberek kapcsolata most
Minden fajnak megvan a maga hangulata, az emberiség nagy csatákat vesztett, de még mindig kitart, ez az érzés szerves részét képezi a történetüknek. Így a Charr oldalán érezhetjük majd ahogyan a győzelemittas büszkeség fogja átjárni az egész cselekményt.
Az Edge of Destiny című J. Robert King regényben, egy olyan történetet mesélnek el, amiből jól érezhető a fajok közötti kapcsolat jellege. A csapatban Logan (ember) és Rytlock (charr) együtt dolgoznak, a közös ügy érdekében, de ha valamin összeszólalkoznak, az nem szép látvány.
A Guild Wars 2 története folyamán, láthatjuk ezt a kapcsolatot kibontakozni, ott folytatjuk a történetet ahol a regény azt abbahagyta. Természetesen a könyv történetének ismerete nem szükséges a játék cselekményének megértéséhez, emiatt nem kell aggódni.
Skillek, Kasztok és lőpor szag
A fajok hátterének megalkotásakor egy történetet, egy hangulatot kapcsolnak az adott népcsoporthoz. Előfordulhat az, hogy egy-egy kaszt nem illeszkedik tökéletesen ebbe a szerepkörbe, például Guardian Charr NPC-vel sosem találkozhattok majd. A játékosoktól viszont nem szerették volna elvenni a lehetőséget, ha mi Guardian Charrt akarunk játszani, megtehetjük.
A Charr egy technológiailag fejlett nép és ez a skilljeiken is meg fog látszódni, mint például a rejtett pisztoly, a sharpnel aknák és az elite skilljük az artillery barrage (tüzérség).
Továbbá megidézhetjük egy időre a karakter warbandjét, ha segítségre lenne szükségünk. A skilljeik tükrözik a faj természetét, a Warbandjükkel együtt dolgozva mindent megtesznek a győzelem érdekében és ha kell a nehéztüzérséget hívják, hogy felperzseljék a földet.
Az elmúlt 250 évben sokat fejlődött a technika és ha emlékeztek rá már az első részben is a törpök rendelkeztek lőporral. A charr ezt csak finomította, de minden más fajhoz is elért a fejlődés, így az Asurák pisztollyal, a Sylvarik puskákkal indulhatnak harcba.
Viszont a Charr áll mindenki felett technikai fejlődésben, míg az emberiség kicsit a múltban ragadt. A Charr városokban dübörögnek a gyárak, a kéményekből fekete füst száll fel és az utolsó ami érdekli őket, az a természet.
Istenek nélkül
Miért jutott eddig a charr? Az ok egyszerű… A Flame Legion elűzésével a Charr megtagadta az isteneket és ezzel együtt a misztikumot is ami őket övezte. Így A Charrnak nincsenek többé istenei, az emberekkel ellentétben, akiknek szükségük van rájuk. A charr filozófia szerint, ha valakiknek istenekre van szüksége, az a gyengeség jele. Önmagadtól képesnek kell lenned talpra állni és boldogulni, anélkül, hogy valaki nagyobb állna mögötted.
Viszont a Charr sem lehet elég erős egyedül az ősi sárkányok ellen, főleg hogy mellette több frontos háborút vív… így rákényszerült a fegyverszünetre az emberekkel és Tyria többi népével összefogva indulnak harcba.






egyre biztosabb az a gunner :-))
Sajnos igen :) A gun az 100% remélem még mindig, hogy valami nagyot hoznak ki belőle. Mert az eddigi 6 kaszt nem a fegyvere miatt az ami, remélem ez se lesz az :)
Köszi a fordítást elég tartalmas van neki mondanivalója és egy kis ismétlés is, az sose árt a lore mindig feledésbe merül az akció előnyére.
Azért a sylvari se lehet piskóta ha 250 év alatt puskákat használnak. Nem véletlenül hagyták ezt utoljára (még ha a fejlesztésben is), akarnak ott valami csavart. Kicsit fura, hogy növény, természet puska, iparosodás kettős áll egymással szemben. Kíváncsian várom mit hoznak ki ebből :)
25 évet akartál mondani, nem? :)
250 az. A GW:EN végén ahogy megölöd a Great Destroyer-t a videóban kiderül pár dolog. Új élet születik, a 250 éves fa :) Onnan indult a sylvari faj és 250 év alatt fegyvert használ :) Ez fantasy messze a realitásoktól, itt az evolúció kicsit más :) Ez még nem is baj, csak hát ők a természettel kellene, hogy kapcsolatban álljanak és kicsit fura a fegyver, de majd kiderül mi sül ki ebből.
Jah, hogy úgy, hogy a Pale Tree 250 éves :)
Én meg a sylvarikra gondoltam, hogy ők 25 évesek. EN kampányt még nem toltam ki, ezért nem vágom annyira ezt a részt, csak olvastam, de az nyilván más.
Hát már a necro is milyen furcsa volt sylvarinak, és mégis Caithe nénit hogy megmagyarázták, és már nem tűnik erőltetettnek, sőt.
Igen, a puskás növény tényleg fura :)
Azért a “Gunner” kivitelezésére énis nagyon kiváncsi vagyok.
Nem egyszerű munka, annyi biztos.
Remélem elég jól keverik majd a skilleket, pl a rövid, de erőteljes Charr idézéseket emberként is megtanulhatod később, addig a fajnak (ember) megfelelően hosszabb és egyenletesebb, vagy asuráknál pl kevésbé effektív, de bosszantó és hosszú időtartammal bírnak. Itt a Shout-félékre gondolok.
Ha nem lehet teljesen más faj skilljeit használni, az sem nagy baj, de jó lenne szerintem. (Ahogy EOTN lehetőséget ad 4 csoport skilljeit megtanulni).
Ugyanígy remélem, h pl technikailag elmaradottabb emberként is lehet brutális charr fegyverzeteket szerezni és forgatni.
Nemtom hogy nézne ki ha humaként megidéznél egy charr warbandot amikor warbanded sincs vagy charrként egy human isten két állatkáját :P
EotN-ben azért volt lehetőség mert nem volt más játszható faj és így akarták jutalmazni a másoknál elért eredményeket. Itt a fajodnak dolgozol.
Szerintem még mindig az asuráknak van a legfejlettebb technológiájuk de ha az ArenaNet mondja…
többnyire az emberek tekintetében volt szó technikai előnyről, az asurákkal nem lettek konkrétan összehasonlítva. Valszeg én hangsúlyoztam rosszul ki.
A charrok leginkább hadi technológiában fejlettek az asurák meg kapurendszereket építenek amivel instant utazhatsz, gólemeket mikkel súlyt mozgathatsz vagy harcolhatsz, az asura fejlettebb mint a charr vagy bármi más csak a charr a legfejlettebb hadi téren.
Én annak örülnék ha nem lehetne más fajok specifikus képességeit megtanulni. (szerintem így is lesz)
Én nem mosnám egybe a fajokat ennyire, igenis a faj választással egyedi képességeket is válassztunk magunknak, amit csak az adott faj tud.
Meg a fajspecifikus képességnek pont az a lényege, hogy csak az adott faj tudja használni.
Mondjuk ez csak az én véleményem.
Lesz is ilyen. Már a gw2 wikin is látni pár faji képességet. Te is fel tudsz sorolni szerintem 1-2-t :) Nornok form-jai, asurák suitja (robot ruha) és még néhány.
Másrészről a kaszt skillekre, kaszt választásra nem akarták, hogy nagyon hatással legyen, mert akkor már megint a kaszt/faj választás szabadságába szólnának bele. Kicsit fura, de ha így nézzük (tudjuk az okát) már nem is annyira gáz. Majd hozzászokunk :) Nem hiszem, hogy olyan nehéz lesz :) Ezt is az igazságosság jegyében tették ezért már tetszik is :) Meg mivel fantasy mindent bele lehet magyarázni, hogy a kis asura lenyomja a nornot :)
Féltem hogy a Prophecies gonosz, öldöklő vadállataiból a játszható/szerethető átmenetbe valami romantikus csavarral viszik át őket, de ez így elég korrekten hangzik. Kezdenek érdekelni a charrok :) miáúú.
Mondjuk a gunnernek nem örülök, de ez lehet csak a caster-vénám, hogy nem tetszik a gondolat, hogy egy elegáns tűzlabdára válaszul egy golyót kapok a pofámba, valahogy idegennek tűnik tyriától, és tudom, hogy eltelt 0,25k év, de akkor is..
1800-as években sem szerették ha mentek kardokkal és lelőtték őket. Haladni kel a korral, egy nép sem áll örökké ugyanazon a fejlettségi szinten.
Nem tudom mi baj van a Gunnerel :D kezdetben vala a harcoskardos, az íjászcsávó, meg a tűzlabdás mágus. Ahogy telt, múlt az idő az RPG játékkészítők elkezdték ezeket szétszedni több kisebb részletre, így jöttek létre a kardosharcosból a nagybaltát használó Berserker, a gyors és fürge dualkardos rouge, a pajzsos paladin, guardian.
Aztán fogták a tűzlabdás mágust, annak a képeségeit is belerakták egy nagy szatyorba és szétválogatták xy módon, és végül három kasztra sikerült bontani, ez a Healer, a Mage meg a Necromancer.
De szegény íjász csávóval mi van?! az idők során odacsaptak mellé egy állatot azt elnevezték Hunternek… nem nagy változás. Ép itt az idő hogy ezt a lövöldözős hapit több részre szegyék, kezdetnek meg is felel egy Puskás Mérnök szerű valami :D
Szoval nincs gond, hajrá Gunner! Első kari biztos Charr Gunner lesz:D
és sztem tök jó lesz majd az ép a MagmaFireDemonballIceDeathKillerWizardLángSkullXY nevű képességet ép kasztoló Mágus gyereket egy egyszerű Bullet shoot skillel fejbelőni :D
:D
BFG-t a népnek :)