Variance Guild Wars 2 info blog

Az élet a fagyos Shiverpeaks-en kíméletlen terhekkel jár. Annak aki itt akar élni ugyanolyan rendíthetetlennek kell lennie, mint maguknak a hegyeknek. A nornnak sok erénye van, többek közt az ádáz kitartás és az élet kihívásai iránti lelkesedés. A norn kultúra egyik alappillére a Spirits of the Wild, a természeti világ látható megtestesülései iránti mély tisztelet. Ezek a szellemek nem csupán lelkesítésként szolgálnak, vezetők és szövetségesek a kalandos élet nehézségei során.

A tűz szikrái úgy lövelltek az ég felé, mintha csillagok keresnék a visszautat távoli, sötét otthonukba. De ebben a lobogó tűzben nem volt öröm, nem volt ünneplés. Ami egykor egy büszke kunyhó volt most nem volt több, mint parázsló fadarabok árnyai közt megbúvó hamu.

„Sajnálom Viskar.” Az öreg mesemondó a fiú vállára tette kezét. „Semmit sem tehetünk.  Apád elvesztette a házat, benne mindennel, a Grimhilde-el kötött utolsó fogadásában. Joga volt azt tenni a nyereményével, amit csak akart.

„Csalt. Csalt, de nem tudom bebizonyítani. Mi van az apámmal, Fiach?” Az ifjú morogva mondta ki a szavakat, elharapva a szótagokat, ahogy farkas rágja ki a lábát a csapdából. „Arra is ’joga’ volt, hogy megölje őt?”

A vén Fiach sóhajtott. „Tévedett, amikor megtámadta őt. Grimhilde ezért a tettéért nem fog büntetést kapni Hoelbrak Wolfborn-jaitól. És neked sem kéne a bosszút keresned Viskar. Új vadász vagy, alig idős ahhoz, hogy hordhasd a saját pengéd. Grimhilde erős, legendákat mesélnek kegyetlenségéről a gyűléseken, ijesztgetve velük a gyerekeket és az embereket.” A mesemondó, fejét rázva, szorosabbra húzta fáradt csontjain a leopárd bundát. „Tedd félre dühödet ifjú. Temesd el apádat. Hagyd ezt a dolgot a varjakra.”

„Nem.” Viskar letörölte könnyeit kézfejével, korom foltokat hagyva sápadt arcán. „Lehet, hogy fiatal vagyok Fiach és lehet, hogy tapasztalatlan.”

„De ugyanakkor norn is vagyok.”

Medve, Hópárduc, Holló és Farkas

A nornok a saját erőben, az egyén győzelmében és a földi spiritualitásban hisznek, amely egyszerre ősi és összetett. A természet szellemeit tisztelik, melyek olyan állatokban testesülnek meg, amik egyszerre őrzők és a világ eszenciái is. Mondhatjuk, hogy valószínűleg annyi Spirits of the Wild van, amennyi állatfaj – egy Spirit of the Wolf mint minden farkas megtestesítője, egy Spirit of Dolyak, mint az erő és állhatatosság tanítója és így tovább. Az emberi istenekkel ellentétben a Spirits of the Wild nem képviselnek olyan fennkölt fogalmakat mint „Háború” és „Természet”, ehelyett azokat az összetett erényeket és hibákat képviselik, amelyeket az az adott állat. Történelmük miatt, a négy legfontosabb Spirits of the Wild, Hoealbrak Nagy Kunyhójának lakosai számára, a Medve, Hópárduc, Holló és Farkas.

A szellemek megtestesültek, hogy a túlélő nornokat délre vezessék, miután északi otthonukat feldúlta az Ősi Jég Sárkány, Jormag. Minden szellem közül a medvét tisztelik a legtöbben, ő az erő, éleslátás és bölcsesség jelképe. A Hópárduc egy magányos, rejtőzködő szellem, akárcsak állati megfelelője és a nornok tisztelik a titkokat melyeket gyűjt. A Holló egy ravasz szélhámos, aki szereti a rejtvényeket és a szójátékokat. A Farkas a csapatmunka, barátság és a család szelleme. A norn mindig követi egy bizonyos Spirits of the Wild útját, azét, melynek tanításaival rokonszenvez.

Fontos megjegyezni, hogy azért mert a négy Szellem együtt dolgozott, amikor a nornokat védték Jormag támadásai ellen, nem jelenti azt, hogy ők – vagy követőik – mindig jó viszonyban vannak. A Farkas követői lenézik a Hópárduc rejtőzködését, „gyávaságnak” tekintik, a Medve sámánjai pedig ismertek a Holló követőivel szembeni bizalmatlanságukról, fortélyaikat tiszteletlenségnek és a gyengeség jelének tartják. A gyűléseken történeteket mesélnek a kunyhók hősei közötti hihetetlen csatákról, halhatatlanná téve ezzel védelmező szellemeik erényeit és hibáit.

A csillagok hidegen fénylettek Shiverpeaks fölött, mely látványt az északi égbolton elterülő színjátszó fény koronázta meg. Hoelbrak Nagy Kunyhójában egy ifjú állt a sámánok előtt, a bosszú leckéit kutatva.

„Nem,” mondta a Medve sámánja. „Tanulj az erőről, Viskar. Tanulj a bölcsességről. Grimhilde-t nem a győzelem hatja. Őt az ellenfél teljes megsemmisítése érdekli. Nem foglak azért tanítani, hogy eldobd az életed.”

„Sajnálom,” mondták a Farkas követői. Örömmel segítenénk megbosszulni a családod, de a célod öngyilkosság. Gondolj a falkádra. Ha megtámadod Grimhilde-t, azokat fogja büntetni, akiket szeretsz.

A Holló Havroun-ja a fejét csóválta, amikor Viskar őt kérdezte. „Azt sem tudod megmondani, hogyan csalt. Grimhilde okosabb és mindig halálos meglepetést tartogat az ellenségei számára. Ha nem tudsz többet mint ő, elpusztít.”

Viskar ökölbe szorította a kezét. „Hát senki sem segít?”

A kunyhó sarkába egy árny lépett, sárga szemek villantak. „Engem még nem kérdeztél,” mormolta a Hópárduc Szónoka, Valharantha, mozgása csendes és méltóságteljes volt.

„Megtanítja-e a Hópárduc, hogyan vegyek bosszút?” kérdezte. „Ha követem útját, megmutatja-e, hogyan győzhetem le Grimhilde-t?”

„Még többet is.” Valharatha összehúzta szemét és elmosolyodott. „Bosszúdból legendát kovácsol.”

A sámán terhe

Az emberekkel ellentétben, ahol egy papot tisztelnek azért ha elkötelezi magát egy isten mellett, minden norn egyenlő mértékben érzi a szellemek vezetését és barátságát. Néhány norn nem követ egyetlen kijelölt utat, helyette az összes Spirits of the Wild-ot tisztelik és a helyzetnek megfelelően alkalmazzák mindennapi életükben mindnek tanításait. Akik úgy döntenek sámánok lesznek, azok egy szellem szent területének szentelik magukat: egy szentély, kunyhó vagy vadászterület, amely a védelmező Spirit of the Wild-juknak van szentelve. Követőiket őrzőként és tanárként szolgálják, megvédve területüket és tanítva nekik a tisztelt szellem leckéit.

A négy legerősebb és legelhivatottabb sámánt úgy ismerik mint Speakers of Hoelbrak. Ők felügyelik a négy kunyhót, melyek Hoealbrak főcsarnokát szegélyezik, ezeket annak a négy szellemnek a tiszteletére építették, amelyek a nornokat biztonságba vezették. A bölcs Allarin of the Frostborn szól a Medve kunyhójáért; Moda the Black a Holló tanult szónoka; a Farkas Kunyhót egy fiatal szónok Fastulf Jotharsson tartja fenn; a gyönyörű és rejtélyes Valharantha a Hópárduc szónoka.

A sámánokat egész Shiverpeaks-en megtalálhatjuk, sőt még a távolabbra eső helyeken is, de a sámánoknak egy speciális fajtája kevésbé elterjedt, ők a havroun-ok. A havroun a szellem egy különleges szolgálója, éber és aktív védelmezője a szellem akaratának mind ebben, mind a következő világban. A havroun-oknak van egy különleges képességük, melynek segítségével fizikálisan képesek átkelni a Mists-be és eljutni a Hall of the Spirits-be, ahol a bátor örökké él. Nincs szükségük portálra vagy rituáléra, hacsak nem visznek másokat is magukkal. Egyedül, egyszerűen belépnek a szellem világba, átküldve szellemüket a Mists-be olyan könnyedén, ahogy egy kovakövet pattintunk meg. Spirit of Wild-onként csak egy havroun van; lehetnek mások éppen kiképzés alatt, arra az esetre ha a jelenlegi havroun megöregedne, kimerülté válna és felkészülne az utolsó utazásra a Mists-be

A többi szellem

Hoelbrak nornjai elsősorban azt a négy Spirits of the Wild-ot tisztelik akik délre vezették őket, de más szellemek is léteznek és tanítják saját leckéiket. Egyesek kevésbé erősek mint a Minotaur, Wurm vagy Sas és ritkán is látni őket. Néhány szellem nem érző, mint a Hegy, Tűz vagy Sötétség és úgy írják le őket mint kihívásokat, melyeket le kell küzdeni vagy mint legendás akadályokat, melyet egy hős útjába helyeztek és nem úgy mint barátokat vagy útmutatókat, ahogyan a Spirits of Wild-ot.

Van egy másik, kis csoport szellem is, melyeket nagy bánattal tisztelnek. Ezek az „elveszett” Spirits of the Wild-ok hátramaradtak, hogy harcoljanak Jormag ellen. A Bagoly, Dolyak (Ox-ként is ismert), Sas és Rozsomák bátorságát és áldozatát dicsőítik. A Bagoly haláláról tudnak a nornok – a Bagoly utolsó havroun-ja megerősítette a hírt – de hogy végül mi történt a Dolyak-kal, Sassal és Rozsomákkal az ismeretlen még a sámánok előtt is. Generációk óta egy norn sem részesült az áldásban, hogy ezeket a szellemeket szolgálja, de a gyengébb szellemek (vagy azok akik nincsenek e világhoz közel) számára megszokott, hogy havroun nélkül vannak. Amit biztosan tudunk az az, hogy ezek a szellemek tartották a frontot Északon és bátorságukkal segítettek megmenekülni a nornoknak Jormag karmai elől.

Grimhilde térdelve vizsgálta a nyomokat. Már hat napja követte őket, azóta hogy egy mesemondó Hoelbrak-ban elénekelte Whisperclaw legendáját, egy ádáz, fiatal hegyi macskáét. Hamarosan birokra kel a vadállattal és –

„Grimhilde!” a hang a hegyoldalból szólította. Azonnal a fegyveréért nyúlt. Valaki megelőzte? Valaki más keze által halt meg a préda? A harcos dühösen felegyenesedett és a szirteket kémlelte. Nem tartott sokáig, míg meglátta ellenségét. „Ki vagy te?” kérdezte gyanakvóan, ujjával a fejsze pengéjén. Ha ez a suhanc ellopta a zsákmányát, akkor fizetni fog … kínnal.

„Én vagyok a halálod.” Az ifjú egy magas szirten állt, könnyedén egyensúlyozva. „Négy évvel ezelőtt rászedted az apámat, ami az életébe került. Azért vagyok itt, hogy ezt megbosszuljam.”

„Már emlékszem rád.” Grimhilde hátralépett és megsuhogtatta fejszéjét. „Az apád egy gyenge kis senki volt – ahogy te is. Már gyerekként meg kellett volna ölnöm téged, de az az öregember lebeszélt róla. Nem számít. Leszámolok veled és ha visszatértem a Nagy Kunyhóba, azzal a mesemondó vénséggel is végzek.”

Az ifjú mordult egyet, szemeiben hideg, keserű bosszú csillant. „Vadászni jöttél ide,” mondta „de téged fognak levadászni. Hoelbrak hat napra van innen, jégen és havon keresztül, biztonságos menedék nélkül se egy kunyhó vagy tábor az úton.”

„Harcolni akarsz velem?” nevetett. „Megölni Grimhilde the Ferocious-t? A leghatalmasabb fejsze-forgatót a nornok között? Nyávogva fogsz meghalni mint egy kiscica, ifjú. Nem vagy elég erős!”

„Igazad van. Nem vagyok elég erős, hogy a te szabályaid szerint szálljak harcba, szóval az enyéimmel fogok.” A fiatal vadász gonoszul mosolygott. „A Hópárduc kitanított engem a lopakodásban és nyomkövetésben. Megtanított arra is, hogyan acélozzam meg tudatom a fáradsággal szemben. Öt napig is tudok menni pihenés nélkül. Hat nap után meghalok, de megteszem ha kell. De neked … neked valamikor aludnod is kell. Az életemet teszem rá, hogy előbb fogsz mint én.”

Grimhilde csak bámulta a fiút, arcából kifutott a vér. „Megölnél álmomban?”

„Addig fogok várni, amíg a zsákmányom a leggyengébb nem lesz és akkor lecsapok.” A fiatal vadász elkeseredetten mosolygott. „És esküszöm – sosem hallod meg, ahogy közeledem.”

Sárkány

Jormag ébredése óta vannak a nornok közt olyanok – mindig fiatalok, férfiak és buzgón bizonyítani vágyók – akik azt vallják, hogy „Sárkány”-t is a Spirits of the Wild között kéne tisztelni. Csodálják Jormag erejét, gonoszságát és kegyetlenségét. Azt állítják, hogy a Sárkány útját követve, egy norn is ugyanolyan elpusztíthatatlan lehet mint a sárkány maga. Jora-nak és testvérének Svanir-nak a történetét veszik alapul és őt látják az új szellem első követőjének. Jora-t aki nem fogadta el a Sárkány áldását gyalázzák a kultuszukban – mint ahogy minden nőt. (Érdekes, hogy Jormag nem mutatja azt az elfogultságot mint Son of Svanir követői; tudjuk róla, hogy minden fajt és minden nemet megront.)

Sárkánynak nincs igazi sámánja, se havrounja. Azok akik követik nem képesek általa a Mists-be jutni, ahogy olyan ajándékokhoz sem
tudnak hozzájutni, melyet a Spirits of the Wild sámánjai képesek megadni. Egy Sárkány sámán, hiheti magáról, hogy spirituális, de szánalmasan messze van az igazságtól. A sárkány eme szószólói csupán romlást tanítanak; mocskos áldásokat osztanak, Jormag örökre megváltoztatta őket. Végül ők is icebrood-á változnak és így szolgálják a szörnyet. Hívhatják magukat sámánoknak, de a legtöbb norn csak ostobákat lát bennük – veszélyes ostobákat. Mégis, az erő ígérete – és a kihívás, hogy a sárkány ajándékainak mesterévé váljanak – folyamatosan, újabb fiatal nornokat csábít a Sárkány szolgálatába.

A norn kultúrában a hangsúly az egyéni cselekedeteken van. Ez megköveteli, hogy egy személyt a saját cselekedetei alapján ítéljenek meg, ne pedig az alapján, hogy a csoport, amihez tartozik, miket tett. Ha három Sons of Svanir megtámad egy szentélyt, azokat az egyéneket levadásszák és megbüntetik. De ez nem jelenti azt, hogy egy másik nornt, aki a Sons of Svanir tagja, emiatt megbüntetnének vagy rosszul bánnának vele – norn gondolkodás szerint nem ő tette, tehát nem lehet felelősségre vonni. Ez nem azt jelenti, hogy egy nornt nem érdekli, hogy valaki hova tartozik vagy hogy nem értik azt, hogy a Sons of Svanir veszélyes. Egyszerűen csak fajként, a norn nem ítél el egy egyént a törzse cselekedetei miatt.

Egy norn a saját legendája miatt él és hal.

„Hadd meséljek el egy történetet.” A vén Fiach, a mesemondó, az ég felé emelte kezét, a gyűlés tüze halkan pattogott. „Egy történetet a hősről, akit Viskar Whisperclaw-ként ismertek. Éljen a tisztelet-fia! Igazságos zsenge-düh, árnyakból-támadó, hitszegő Grimhilde gyilkosa. Viskar, aki minden nehézség ellenére képes volt behajtani a vér-adósságot attól, aki ártott neki …”