Norn hét: Eventek tervezése és újratervezése
Hi, Jeffery Vaughn vagyok, az ArenaNet egyik tartalom tervezője. Én vagyok felelős az eventek készítéséért, a világ benépesítéséért és azért, hogy biztosak lehessünk benne, hogy te mindig jól érezd magad. Legtöbbet Wayfarer Foothills területén dolgoztam, ami a nornok kezdőterülete, Hoelbrak külterületén a shiverpeaki hegyekben. Ez a terület különösképpen fontos abból a szempontból, hogy sok leendő játékosunk itt fogja először is megtapasztalni, milyen is a Guild Wars 2.
A Norn nagy, hangos és mélyen spirituális nép. Négy totem állatot tisztelnek: Medve, Holló, Hópárduc és Farkas. Úgy tartják, hogy nagyként kell élni és olyan epikusan, ahogy az csak lehetséges. Személy szerint, szeretem mind a sámániszta kultúrákat, mind a skandináv mitológiát, szóval nagy rajongója vagyok a nornoknak.
Az első lépések
Mikor először meg lettem bízva a területtel, folytattam egy nagyon hosszú beszélgetést Colin Johansonnal, aki az egyik írónk és környezet tervező művészünk. Végigmentünk a térképen, környékről-környékre, hogy kitaláljuk az adott területek hangulatát, milyen lények fognak itt élni és milyen történetet akar elmesélni ez a régió. Ennek a munkának a nagy része már nagyon régen kész volt, a Guild Wars 2 fejlesztésének korai szakaszában, ami azt is jelenti, hogy már akkor el lett döntve sok minden, amikor még nem is tudtuk mi is lesz lehetséges egy event tervezésekor.
Továbbá megpróbáltuk átnézni az eventekért járó jutalmakat is; milyen következményekkel járjon egy event megnyerése és elvesztése? Kisebb hatásnak tekinthető, mikor egy NPC árussá válik számodra és olyan dolgokat ad el számodra, amiket máshol nem kaphatsz meg – Komolyabb következménynek tekinthető, mikor elveszítünk egy egész várost, ezzel egy egész event láncolatot elbukva.
Amikor sikerült megegyeznünk az alapokban, az asztalomhoz ültem és elkezdtem megalapozni az eventet. Elhelyeztem a kulcs NPC-ket, az ellenfeleket, az objektumokat amik kapcsolódnak az eventhez. Az a célom, hogy az eventtel töltött idő jó móka legyen. Sokszor futottunk olyan hibákba, hogy “A kísérés túl hosszú ideig tart”, vagy “Miért támadtak rám minotauruszok?”. Sokszor magam javítottam a hibákat, de volt amikor külső segítséget is be kellett vonnom.
Amint egy event elkészült, kipróbáltam többször, hogy lássam rendesen megy-e minden és van értelme a dolgoknak. Javítottam nagyon sok hibát amit tudtam, és összeírtam azokat a dolgokat amikre még szükség lesz, például mondjuk egy új teremtmény.
Az ismétlődő folyamatok
Mikor egy event már teljesen játszható (de még nem tökéletes), elküldjük a minőség ellenőrzési csoportunknak. Két fő lépése van az ellenőrzésnek. Az első lépésben lényegi bugokra koncentrálnak, amik teljesen megakaszthatják az event folyását. A második lépésben már apróbb hibákat keresünk, mint például amikor az NPC-k nem néznek egymásra beszélgetés közben, vagy épp a küldetés leírása nem túl érthető.
A második lépésnél jön a képbe az írói csapat is, akik véglegesítik az event szöveges elemeit, a párbeszédeket és jeleneteket. Többnyire én csak egy egyszerű mondatot írok a dialógusokhoz, míg készül az event, de ők igazán stílusossá, korhűvé teszik azt.
Ezután már csak a végső simítások következnek, mikor az NPC-k spawn pozícióját javítjuk vagy épp állítunk az ellenfelek erősségén. Ha ezzel megvagyunk, akkor az event késznek tekinthető… mindaddig, amíg valami technikai újítás nem kerül be a játékba. Sokszor visszatérek már befejezett eventekhez egy két végső simítás erejéig.
Ha egy területen már több működő event található, összeszedjük az egész céget, hogy játszunk együtt azon a térképen pár órát. Ezek a tesztek nagyon hasznosak tudnak lenni. Sok hiba csak akkor jelentkezik mikor két eventet egyszerre játszik két különböző ember.
Ahogy azt már korábban említettem, erősen hiszünk az ismétlés erejében. Attól, hogy egy event valahogy meg lett tervezve, nem vagyunk kötelesek betűről-betűre követni azt. Igyekeztem minden eventet úgy tervezni, hogy minél szabadabban lehessen azt játszani.
Wayfarer Hills
Akkor most nézzük meg közelebbről a norn kezdőterületet, Wayfarer Hills-t, mint egy példát az ismétlődő folyamatokra.
A terület déli részén találhatunk négy oltárt, amik a nagy totemállatok számára lettek szentelve. Az eredeti terv négy ugyanolyan eventet hívott meg. Az oltárokat megtámadják és az éppen támadó különböző ellenséges hordákat kellett visszaverni. Ez egy kicsit egysíkú volt és a helyszíntől és az ellenfelektől eltekintve a négy event ugyanolyan volt.
Egy megbeszélés után találtuk ki a jelenlegi formát:
Medve oltár: Ez hasonlít legjobban az eredetire, de ezt is sikerült feldobnunk az alaphelyzettel, miszerint a Sons of Svanir megpróbálja megrongálni a medve oltárt, hogy a sárkány felsőbbrendűségét bizonyítsák.
Farkas oltár: Nem szerettem volna, hogy a totemek szellemei túl passzívnak hassanak, ezért ebben az eventben egy Farkas sámán megidéz pár farkast akik segítenek nekünk lerohanni egy közeli Sons of Svanir tábort.
Holló oltár: Ez az event mindentől teljesen eltér, amit ezen a térképen találhatunk. Ez egyfajta rejtvény event. Az event alatt kevés harc lesz, hacsak nem kóborolsz ki az oltár területének peremére ahol a skelk-ek ellopják a holló tojásokat. A kérdések keltenek egyfajta kellemes régi kalandjáték hangulatot.
Hó leopárd oltár: Ehhez az eventhez, úgy döntöttem hogy kipróbálok valami kiszámíthatatlant. Szerettük volna a Hópárduc egyfajta vadász érzést adni. Több ötlet után a végső forma a következő lett: A dredge egy közeli bányában dolgozik, utat ásva magának a terület alatt, fenyegetve a Hópárduc szent helyét. Ha beszélsz a Hópárduc sámánnal, megengedi, hogy hópárduc formát vegyél föl és ezáltal megtalálhatod és halálra ijesztheted az áskálódókat.
Ezzel négy teljesen ugyanolyan eventtől eljutottunk négy teljesen egyedi eventig, ami visszatükrözi a környék hangulatát és a norn karakterisztikáját. Az új eventek minden esetben plusz munkát jelentettek, de a végén elégedettek lehettünk a térség hangulatával.
Köszönöm, hogy elolvastátok mindezt! Remélem, hogy ez a cikk által egy kis betekintést nyerhettetek , milyen is lehet tartalom tervezőnek lenni az ArenaNet-nél. Bízzatok benne, mikor a kezetekbe kerül a Guild Wars 2, tetszeni fog amit csináltunk.








Ez a cikk sok-sok infót ad, arról mire is számíthatunk a GW2-ben. Tetszik.
Jó gyorsan tudtok fordítani :) Egy nap több is kijön és mire elkezdeném az angolt többnyire már itt van magyyarul. Grat csak így tovább :P
Amúgy legalább tényleg változatos lesz a játék. WoW.. szutyok, (személyes vélemény) ott tényleg minden kezdőhely ugyanúgy van felépítve el ne billenjen a mérleg. Itt viszont minden változatos. Remélem a PvP-ről is kapunk már valamit :) Mondjuk pax-on.
Szép cikk, köszi a fordítást :)
Tetszetős a norn, talán lesz is mellékkarinak :P
(Elírás, vagy már nagyon fáradt vagyok? “készítésséért” Nem akarok kötözködni, csak ha látok hibát, hajlamos vagyok szólni… ^^)
Jó neked, hogy te csak azt az egy elírást láttad, mert azért sokkal több van benne. Inkább nem is sorolnám fel, mert ciki lenne, hogy nyelvtan óráról ilyen alapvető dolgok nem maradtak meg az illetőben.
Választhattam hogy most, vagy legközelebb holnap este tudom posztolni, mert időm már nem maradt másodszori átolvasásra… igen vannak elírások. evvan. több időt nem tudtam vele tölteni, mert munka, család és hasonló marhaságok is vannak az életben. :P
Majd ha teszel le valamit az asztalra, akkor lehet okoskodni.
Köszönöm a cikk fordítását!
közmegelégedés céljából átfutottam megint, aki így is talál hibát, az barátkozzon meg velük. :)
Olvasás után csak ez maradt meg bennem, úgyis csak ez számít ;)
Inkább most, majd egy “javított” változat :P Abszolúte meg tudom érteni a “marhaságokat”, aki csinált bármit is ingyen másoknak, meg tudja érteni :D
Á, nem birom ki a megjelenésig *.* és még az új gameplay videókig is várnom kell 14 napot 17 órát 57 percet és 14 másodpercet :D
annál többet mert nem egyből megy fel a netre :D szóval számolj rá +2-3-4 napot :(
A remény hal meg utoljára, de te most lőtted le :’( köszi szépen :P
Az előző pax-on kemény 1-2-3 órával kellett számolni nem nappal.
Max lehibernáljuk magunkat mint ahogy azt a South Parkból tanultuk :P
Köszi a cikket! Érdekes faj lesz ez, bár szerintem ha ki is próbálom, akkor az utolsók között lesz:))
jó forditás lett szerintem , (azért sem adtak ki képeket a shape shifting röl -,-”) de talán ami késik nem múlik ,ez a cikk bennem eléggé azt a benyomást keltette hogy az uj demo ban ezen a területen lehet majd játszani , bár ha jól emlékszem se human se charr racial skilleket nem láttunk az elözö demóban :S
Köszönöm, hogy te okoskodsz elsőnek, így lebaszhatlak emiatt, hogy minek okoskodsz feleslegesen és persze megmagyarázom miért nincs igazad.
Elsősorban ha valaki fordít, az igenis figyeljen oda a magyar nyelvre, különben az nem csak a cikk színvonalát, hanem magát a fordítót is minősíti. Képzeld én is fordítottam már életemben szöveget és nem hiába szólok némely cikknél, hogy erre figyelni kéne (lásd Norn hét – Alkoss nagyot, vagy menj haza cikknél a hozzászólásomat).
fubenalvo
Nincs ezzel semmi gond részemről, hiszen eddig se szóltam emiatt, de most hogy témaként feljött, gondoltam szólok hátha jobban odafigyelnek a fordítók ezután.
Nah, szerintem téma kibeszélve. *pont* :)
ajándék lónak…
….hig a leve?
BTW, hogy valaki ontopic is legyen, a snow leopardos küldetés nagyon jól hangzik, kíváncsi leszek élőben, hogyan fog mutatni. PAX-on remélem látjuk majd.
sztem ami igazán érdekes az a hollós változat lesz…:) leopárdot mindenki látott már akciózni sztem, de egy hollót?:)
kb így
http://wiki.gtm.guildwars2.com/images/c/c6/Versus.jpg
haha. köszi a linket, nem lesz rossz, ha valóban ilyen böhöm nagyra számíthatunk holló gyanánt..:)
engem az érdekel hogy hogy fog kinézni hollóban egy nagy darab norn. meg hogy milyen skillek lesznek
Huh, elég jól hangzanak az eventek. Nem vagyok híve a pve-nek, de azt hiszem az ilyen és hasonló kalandok azért megalapozzák egy játék hangulatát (főleg az elején), és egész jól bele fog tanítani a játék irányításába élesebb helyzetekben is. Sokkal jobb, mint az eddigi játékok. (ott egy mob, odamegyek, megnyomom ezt a skillt, és megnézem mit csinál)
xxx: látom vállalsz fordítást, szívesen rászánod az éjszakát, vagy hajnalban meló előtt… Ne aggódj, senki nem fog beszólni a nyelvtani hibákért (nem mintha feltételezném, hogy hibáznál), mert ez nem egy nyelvész fórum. Itt a játékkal kapcsolatban szól hozzá mindenki. Ha rímekbe szeded a szöveget, azt megköszönjük, de a fő szempont inkább csak a tartalom lenne, mert itt mindenkit az érdekelne. ;)
ne aggódj, az ilyenek csak szövegelni tudnak…:)
Kint van egy PAX-os post, amiben ígérnek egy nagy meglepetést az ottaniaknak :)
Tippelnem kéne béta kulcs (najó ez inkább a reménykedés) vagy egy új kaszt a guardian mellé :)
És benne lesz az egész norn kezdő terület a questekkel :)
elolvastam én is , azt írták 10:30 kor reggel lesz valami , szóval kétlen hogy új kaszt lenne, ha az lenne akkor nem jelentették vonla be(ahogy elözö demonál se) és már játszható lenne a demoba, persze nem mondom hogy nem lesz uj kaszt de szerintem nem az lesz a meglepetés.Ami az elözö demonál volt meglepetésnek mondható, az a saját event tervezés, de ott elmagyarázták miért nem tették nyilvánossá a befejezte elött. Béta kulcs ot nem tartom kizártnak (azt se hogy nyerek egy lottó 5öst) de én ebbe az esetbe mindig elfogultan optimista vagyok :P elképzelésem sincs hogy mi lehet, de nem is baj hisz ez a meglepetés lényege ^^
A necromancer-t is így kaptuk :P
Ez mi lenne?
http://www.supergamer.hu/guild-wars-2-p-13949.html
Lelkes amatőrök… ;)
előrendelés ott írja.de én nem bíznék meg benne