Norn hét – Alkoss nagyot, vagy menj haza
Tegnap (amerikai idő szerint) két posztot kaptunk. Az egyik az amit egyel lejjebb olvashattok, a hangokról. A másik pedig ez. Ezt a posztot Martin Kerstein írta, mivel a hétfői norn nő screenshotja jó pár embert furcsa teóriák gyártására késztetett. Sokan, sok félét képzeltek a háttérben álló alakokról:játékok, mini petek, stb. Még külön téma is indult róla, hogy mik lehetnek azok. Íme a magyarázat.
A nornok nagyok és mindenben a nagyságra törekednek, az építészetben is. Hoealbrak öt nagy építménye – a Nagy Kunyhó és a négy másik, melyeket a különböző szellemeknek szenteltek – olyan nagyra sikeredtek, hogy még a hatalmas nornok is aprónak tűnnek mellettük. De milyen nagy a norn nagy?
Tegnap a blogon bemutattunk egy screenshotot mely egy norn nőt ábrázol egy norn méretű puskával. Sokan közületek észrevettétek a kis alakokat a háttérben, melyek úgy tűntek, hogy a norn nő lábánál vannak. A nornok szeretnek babákkal játszani? Apró szolgáik vannak, akik apró házakban élnek? Vagy a norn nő egy magasabb helyen áll, letekintve Hoelbrak zegzugos Nagy Kunyhójára? Az utolsó válasz a helyes.
De várjunk egy percet, azért nem olyan nagyok a norn kunyhók, ugye?
Tulajdonképpen, de – a norn kunyhók HATALMASAK. Hogy megértsétek a méreteket itt van ugyanaz a norn nő, aki a Farkas Kunyhó bejáratánál áll, Hoelbrak-ban.
A norn építők számára, csak egyféle építési mód létezik: ALKOSS NAGYOT!








Nem bántásból, de baromi magyartalan fordítás a cím…
Próbáltam visszaadni az eredeti cím lényegét. De rémelem, így már magyarosabb.
Szerintem az “Alkoss nagyot, vagy menj haza” még jobb lenne.
“A norn építők számára, csak egyféle építési mód létezik: TÖRJ NAGYRA!”
Ebben a mondatban is jobban hangzik a végén az alkoss nagyot kifejezés.
“… egy nő nort ábrázol..”
Egy n betű kimaradt.
“Törj nagyra vagy menj haza!”
Még jó is hangzik :)
Hehe, én is néztem azokat az alakokat a háttérben, de annyira nem izgattak, hogy témát nyissak neki valahol. :)
Mondjuk a kunyhó erős túlzás… erődítmény… aaaz igen :)
nem, ez egy kunyhó, majd várj amíg erődítményt látsz:D
Javítottam a linket, a képre kattintva most már a teljes méretű kép jön be. Így jobban látszik a tényleges különbség. ;)
Asszem itt sz@rul érzik magukat az asurák :)
lol hát igen…:) ők itt könnyen elvesznek..:)))
Vagy eltapossák őket. De Gólemekben már egész jól eltudnának vegyülni.
Ja a gólemmel kompenzálják a kisebbségi komplexusukat :)