Kezdőlap > Blog > Az árral szemben: Emberiség a Guild Wars 2-ben

Az árral szemben: Emberiség a Guild Wars 2-ben

Ebben a posztban visszatérünk az emberiség hetéhez, azon belül is a hangokhoz. Mivel youtube-on nem találtam és máshogy sem sikerült beillesztenem a hanganyagokat ezért minden résznél lesz egy link amire rákattintva meghallgathatjátok az ahhoz a részhez kapcsolódókat (a fájlok mp3 formátumban vannak). Illetve aki szeretné a teljes eredeti cikket elolvasni az megteheti itt. Az eredeti cikk fordítása mellett, a hanganyagokban elhangzó dialógusokat el is olvashatjátok magyar nyelven. A ’tovább’ után már neki is kezdünk.

John Ryan vagyok, a Guild Wars 2 tervező csapatának egyik tagja. Keményen dolgozunk azon, hogy Tyria világát élővé és lélegzővé tegyük, tele látványos helyekkel és óriási kalandokkal. Ebben a posztban bemutatjuk nektek, pár példán keresztül, hogy hogyan adunk hangot az emberiségnek a Guild Wars 2-ben.

Számunkra a hang nagyon fontos szerepet játszik egy világ felépítésében. A hang lehetőséget ad nekünk arra, hogy a történeteket drámával és humorral megfűszerezve mondhassuk el és ami a legfontosabb mindezt realisztikus hangnemben. Ha képesek vagyunk úgy megalkotni a Tyria-i embereket, hogy azok valóságosan cselekedjenek, beszéljenek és nézzenek ki, miközben te magad képes vagy azt érezni, hogy az emberiség hőse vagy annak legsötétebb órájában, akkor sikerrel jártunk. Ez egy magas mérce, de mi úgy döntöttünk megugorjuk.

Az emberiség kemény pofonokat kapott abban a 250 évben ami a Guild Wars és a Guild Wars 2 között eltelt. A charrral szemben elvesztették hazájukat, Ascalont valamint Canthaval és Elonaval is megszakadt a kapcsolat a sárkányok ébredése után. A legtöbb ami az emberiségből maradt Kryta földjén, Divinity’s Reach gazdag városában található. Emberként, itt kezdődik a történeted.

Egy céltalan kóborlástól az utcákon …

Amikor megérkezel Divinity’s Reach-be szánj egy pillanatot arra, hogy körbejárd a hatalmas várost, aztán látogasd meg a közeli mezőket Shaemoor-ban. Miközben felfedezed a világot különböző emberekkel találkozol, akik a megélhetésért küzdenek, családi ügyekről pletykálnak vagy azon aggódnak mit hoz a jövő.

1. Hanganyag

1.      Dialógus

[Nő]:  Nem tudod, egy lány merre kaphat itt munkát?
[Férfi]: Mihez értesz?
[Nő]: Nos, farmer voltam … amíg a kentaurok el nem taposták a földem és fel nem égették a házam.
[Férfi]: A városban ilyen munkát nem találsz. Néz be a negyedekbe! Talán szerencséd lesz.

2.      Dialógus

[Nő1]: A nővérem férjhez megy … megint.
[Nő2]: Furcsább dolgok is történtek már. Mint … a halottidézés.
[Nő1]: Egy bárdhoz megy hozzá. Egy pánsípos, részeges dalokat játszó emberhez.
[Nő3]: Az még rendben van, hogy a holtak visszatérnek az életbe, de hozzá menni egy zenészhez, semmi értelme.

3.      Dialógus

[Férfi]: A fiad csatlakozott a Seraph-hoz, igaz?
[Nő]: Igen, de már hónapok óta nem hallottam felőle. Betegre aggódom magam.
[Férfi]: A régi Ascaloni telepen állomásozták el, igaz?
[Nő]: Igen. Az utolsó dolog amit hallottunk az volt, hogy a kentaurok északról nyomultak dél felé.
[Férfi]: Írd meg neki a következő leveledben, hogy nagyon büszkék vagyunk rá itt Shaemoor-ban.

4.      Dialógus

[Nő]: A kereskedők aggódnak. A kentaurok állandóan megtámadják az ellátási vonalakat.
[Férfi]: Jobb ha beraktározol. A dolgok rosszabbra is fordulhatnak. Szerinted is egyre közelebb kerülnek a kapukhoz?
[Nő]: Nem tudom. A kentaurok állandóan tologatják a frontvonalat.
[Férfi]: Meddig képesek még erősítést küldeni? Honnan jönnek?
[Nő]: Valahonnan északról? Nem látom a harcokat, csak a holttesteket. Elegem van ebből a sok halálból.
[Férfi]: Friss élelemre van szükségünk. Kellenek azok a karavánok. Olyan keményen kell visszavágnunk a kentauroknak, hogy sose jöjjenek vissza.
[Nő]: Ma megölünk egy parancsnokot, holnap a felderítőik itt vannak a kapuknál. A munkának így is úgy is mennie kell.
[Férfi]: Annyit tehetünk, hogy ellátjuk a sérülteket, eltemetjük a holtakat. Nem adhatjuk fel.

5.      Dialógus

[Férfi]: Mondtam, hogy ez egyre rosszabb; kentaurok tapossák a földeket, házakat gyújtanak fel, ölik a farmereket …
[Nő]: Szilárd hadseregünk van és tömegesével jönnek az emberek, hogy segítsenek.
[Férfi]: Fogyóban van az élelem. Nem tudunk beszerezni olyan dolgokat, amiket régen betudtunk.
[Nő]: Ha eljutnak az ellenség parancsnokaihoz, akkor egy héten belül vége ennek az egésznek.
[Férfi]: És ha nem?
[Nő]: Ne beszélj így!


…  egy nagyobb világig.

A Guild Wars 2 egy sokkal nagyobb, összetettebb világot mutat be mint elődje, egy olyat melyben nem az emberek vannak a tápláléklánc csúcsán. Az asura okosabb, a norn keményebb, a sylvari optimistább és a charrok is szervezettebbek. Tetszik vagy sem, az emberiségnek meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy új erők vannak felemelkedőben. Miközben szívesen fogadják más fajok találmányait, az embereknek megvan a véleményük a multikulturális Tyria-ról is.

2. Hanganyag

1.      Dialógus

[Férfi]: Azt hallottam, hogy a sylvari akkora fa alatt él mint egy egész város.
[Nő]: Huh, mit meg nem adnék ha láthatnám.

2.      Dialógus

[Férfi1]: Találd ki kik vannak a városban! Még több charr …  egy másik charr zsoldos meg fenyegetéseket üvölt minden emberre.
[Férfi2]: Elegem van ebből a hülyeségből. A charr harcolni akar a csatamezőn – remek! Nem akarom, hogy az utcán harcoljanak.
[Férfi1]: Barátokat vesztettem el a charr miatt. Nincs szükségünk vérontásra a városban.
[Férfi2]: Hé, ha az a zsoldos balhét akar, megkapja. Akkor kiontunk egy kis vért.


A hit kérdése …

Sok baj érte az emberiséget az évek során, de az egyik legnagyobb mégis az, hogy a Hat Isten eltűnt mindennapi életükből. Az emberek nem vesztették el isteneiket – felidézik őket imáikban és a nekik szentelt oltároknál Divinity’s Reach-ben. Egyesek még most is ájtatosan imádkoznak a Hatokhoz, míg mások sokkal gondtalanabbul közelítik meg hitüket. Néhányuk számára azonban nagyobb a veszteség, úgy gondolják, hogy a Hatok visszahúzódása rossz jel.

3. Hanganyag

1.      Dialógus

[Nő]: Szerinted ki nyerne egy harcban? Grenth vagy Melandru?
[Férfi]: Nos, Grenth a Halál Istene … és Melandru részben fa. Halál, fa … halál, fa … nehéz kérdés!

2.      Dialógus

[Nő1]: Ha az istenek olyan nagyszerűek és erősek, hol vannak? Hol a bizonyíték?
[Nő2]: Az, hogy a bizonyíték nem látható egyből, még nem jelenti azt hogy nincs ott.
[Nő1]: Melyik imádra válaszoltak az utóbbi időben? Milyen csodákat vittek véghez?
[Nő2]: Az igazság az amit a szív és a lélek lát, nem amit a szem.
[Nő1]: Nem látod, hogy ez az egész egy badarság?
[Nő2]: Ne veszítsd el a hited!


… és a hatalomé.

A Hat Isten eltűnésével, az emberiség még jobban rá van szorulva az erősekre mint valaha. Jelenleg Jennah Királynő ül Kryta trónján. Nagyon népszerű, bár sokan megvetették mikor fegyverszünetet kötött az emberiség egyik régi ellenségével a charrral. Eközben a karizmatikus Caudecus Miniszter egyre nagyobb népszerűségnek örvend, köszönhetően  közkedvelt karneváljának, mely elfeledteti a tömegekkel mindennapi gondjaikat. Ahogy Divinity’s Reach városában járkálsz, ne lepődj meg ha azt hallod, hogy egyes emberek állást foglalnak valamelyik politikai erő mellett.

4. Hanganyag

1.      Dialógus

[Férfi]: Elegem van ezekből a magas árakból. Azt hittem a Királynő mára megnyeri már a háborút.
[Nő]: Ő egy nemes hölgy. Nem úgy mint a miniszter.
[Férfi]: Caudecus Miniszter egy hölgy? Komolyra fordítva a szót, Jennah Királynő túl fiatal a trónhoz. Caudecus Miniszternek kéne irányítania.
[Nő]: Mi szeretjük a Királynőnket. Ha te nem … akkor menj ki az átkozott csatatérre.

2.      Dialógus

[Férfi]: Utánpótlást kéne küldenünk Ebonhawke-ba. Ha katonákat nem tudunk, akkor legalább diplomatákat kéne küldenünk.
[Nő]: Tényleg úgy gondolod, hogy „ők” egyezményt akarnak a charrral? A föld amit elvesztenének évszázadokig az övüké volt. Harcoltak és meghaltak érte.
[Férfi]: És továbbra is meghalnak ha semmi sem változik. A Charr győz, Ebonhawke veszít. A megegyezés az egyetlen reményük.
[Nő]: Ezt tesszük ha sarokba szorítanak? A Charrral nem köthetünk egyezséget. Bennük nem lehet megbízni.
[Férfi]: A Searing már történelem. Tedd túl magad rajta.

3.      Dialógus

[Férfi1]: Hallottad?  Logan Thackeray összeverekedett a Miniszter őreivel.
[Férfi2]: Nem velük van problémája. Hanem a Miniszterrel. Caudecus-szal.
[Férfi1]: A Királynő és a Miniszter húzhatna egy vonalat a város közepén.
[Férfi2]: Azt tudom , Logan melyik oldalon lenne.


Megvédem Kryta-t …

Amikor megírtuk az embereket, rájöttünk, hogy a legjobb módja annak, hogy bemutassuk az emberiség konfliktusait az, ha a gyerekek szemén keresztül nézzük. Az átlagos ember gyermek, különösen Divinity’s Reach-ben, játékokban játssza el a világ konfliktusait. A gyerekek ösztönösen tudják, hogy kik a jók és kik a rossz fiúk és hogy kitől félnek jobban. Ha jól fülelsz, biztosan meghallod, ahogy egy csapat gyerek a „Zsaruk és Tolvajok” Kryta-i verzióját játssza.

5. Hanganyag

1.      Dialógus

[Gyerek1]: Megállj!
[Gyerek2]: A Királynő nevében! Adjátok meg magatokat!
[Gyerek3]: Sosem kaptok el élve!
[Gyerek4]: Brennar-ért! Pew, pew, pew!
[Gyerek5]: Villámcsapás! Villámcsapás!
[Gyerek6]: Ah … mond meg a feleségemnek, hogy szeretem!
[Gyerek7]: Készülj a halálra! Bang, bang!
[Gyerek8]: Semmit sem … bánok. Ah.

2.      Dialógus

[Gyerek1]: Kemény munka banditákkal harcolni.
[Gyerek2]: Ühüm.
[Gyerek1]: Ízlik a fejadag, katona?
[Gyerek2]: Ühüm.
[Gyerek1]: Remek. Legközelebb a kentaurokat támadjuk meg.
[Gyerek2]: Öhm, úgy hallom hív anyukám.


… vagy meghalok érte.

Míg a gyerekek játékkardokkal játszanak elképzelt ellenfelek ellen, addig a felnőttek a valós dolgokkal szembesülnek miközben életüket teszik kockára a városfalon kívül. Ezekben a napokban az emberiség a túlélésért küzd a közeli kentaur törzsekkel. A kentaurok egyre csak jönnek és a ringó mezőkön zajló csaták valamint az ostromok megkövetelik az áldozatot Kryta védelmétől. Mégis az állandó halál és súlyos sérülések árnyékában, az emberiség készen áll arra, hogy a legjobbat nyújtsa.

6. Hanganyag

1.      Dialógus

[Férfi1]: Az éjszakai égbolt visszahozza az emlékeket.
[Férfi2]: Miről?
[Férfi1]: Az első csatámról. Ellenség vágtatott felénk délről, a szemük úgy parázslott mint a tűz. Sok barátot vesztettem el abban a harcban.
[Férfi3]: Mit gondolsz, mennyi kentaurt öltél meg eddig?
[Férfi1]: Pontosan tudom. Százhatvanhetet.
[Férfi3]: Számolod? Miért?
[Férfi1]: Mert úgy tervezem, hogy minden egyes elvesztett barátomért tíz kentaurt ölök meg.

Végszó

Veszekednek, harcolnak, nevetnek és imádkoznak. Minden nehézség ellenére embereink sosem adják fel és megírni őket nagyon inspiráló. Minden faj közül, az emberi karakterek megírása mutatja meg a legmélyebben mit jelent hősnek lenni: újra és újra felállni, dacolni az árral és elnyomottból bajnokká válni. Nagyon rosszul állnak a dolgok az emberek számára, de harc nélkül nem buknak el. Több mint két évszázada túlélték a Searing-et, kibírták hazájuk és számtalan élet elvesztését és még mindig ég bennük a tűz, hogy megküzdjenek a sárkányokkal a Guild Wars 2-ben.

Őszintén, alig várom, hogy te légy az emberiség következő hőse.

Viszlát Divinity’s Reach-ben.

Kategóriák:Blog
  1. Goor
    2011. Február 18. - 09:30 | #1

    Na, így már van kedvem végíg hallgatni/olvansni a posztot. Az eredeti angol szöveg annyira nem vonzott. :)

  2. 2011. Február 18. - 09:42 | #2

    Nos, pálya és videókészítői tapasztalataim alapján, a hanganyag legalább oly fontos, mint a vizualitás. De talán még fontosabb is. GW1 legnagyobb hibáinak egyike, hogy túl üres ezen a téren, és a legalapvetőbb dolgokon kívül nincs is más. (Ezért szoktam Zhuun harangját nyomogatni :D)
    Ha látsz egy várost, ahol emberek vannak, de semmi emberi hang, egészen szellemvárosnak érzed az egészet, és élettelennek. Ellentétben még ha üres is a város, de hallod az embereket, mindenképp érzed, hogy bizony itt vannak, és folyik az élet.

    Legnagyobb húzások egyike ez a sok hanganyag, amit mindenki imádni fog.

  3. Goor
    2011. Február 18. - 10:15 | #3

    Kéne karaoke bár… mikrofonja mindenkinek van… és aki belép az adott kocsmába, lenne egy mini event, ahol fel lehet állni a pultra mittomén és ott kap egy dalt az ember, amit a mikrofonba eldalolhat. xD

    Utána a közönség értékelheti a produkciót. Az egész technikailag sem megvalósíthatatlan. :)

    • 2011. Február 18. - 13:08 | #4

      “Kamadan, ablakában, soha nem süt, be a nap.
      Az eventek, tova szállnak, mint egy múló, speedclear run.
      Ragyogó shaderű a nap, és szikrázik az ele,
      Csak a karakterem szomorú, ha titléimre nézek én,
      Szeretlek én, óóó szeretlek én!”

    • 2011. Február 18. - 13:19 | #5

      gz hibátlan :)

  4. Tanus
    2011. Február 18. - 12:04 | #6

    Köszi a cikket, nagyon jó lett! Tetszik, hogy bár itt-ott semmi extrát nem tudunk meg az utcai beszédekből, de a hangulatot nagyon nagyon megdobják, hogy értelmes beszédet hallunk a háttérben.. Az utolsó dialógust meghallgatva pedig elképzeltem, hogy vmi kocsma kinti asztalainál beszélget az a két fickó…. Az egész “kép” egyszerűen 5*! Már nagyon rég várok egy ilyen hangulatú játékra, és eddig minden jel arra mutat, hogy az arenanet pontosan ezt szeretné most az emberek elé tárni! Nagyon nagyon szurkolok nekik!!!:)

  5. 2011. Február 18. - 12:51 | #7

    Csak győzzük kivárni… :) Mikor először hallottam a készülő GW2-ről és mondták h mekkora király lesz, még talán L2C5-el játszottam… ami nem most volt. nah…

    • Tanus
      2011. Február 18. - 13:39 | #8

      Nah jah… addig meg ott vannak a kis történetek, és fejben vagyunk kénytelenek előremozdítani a cselekményeket..:D

    • 2011. Február 18. - 17:14 | #9

      Én már annyira várom, hogy lassan túl sokat képzelek a játékba… De ami késik, nem múlik :D

      • Tanus
        2011. Február 18. - 23:17 | #10

        nem baj, csak oszd is mindig meg velünK!:DDD

      • 2011. Február 19. - 13:15 | #11

        Lehet a karakternek/accountnak háza, amit berendezhetünk, nyilvánvalóan előre lerendezett slotok alapján, pl Miniature és Title szobor stand, HOM szerűen, illetve pl képek, hasonló díszberendezések előre megadott helyekre.

        Színválasztás, tapéta stb már nem valószínű.
        Még nem tartunk itt? Egyébként igen, de nem lesz ettől függetlenül, szerintem.
        Csalódjunk pozitívan :)

  1. 2012. Február 19. - 02:09 | #1

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 979 other followers