Kezdőlap > Lore - történetek a GW világából > Vasfogú sárkány 3.-4. rész (írta: zeusz10)

Vasfogú sárkány 3.-4. rész (írta: zeusz10)

http://images1.wikia.nocookie.net/__cb20060421201632/gw/images/thumb/1/1f/TheMarketplace.jpg/429px-TheMarketplace.jpg

A novella többi részét itt találjátok: [link]

Miután az est leszállt, egy sötét köpönyeges alak suhant ki a Konzulátus épületéből. Óvatosan körbekémlelt, majd sietős léptekkel átvágott a főtéren. A tér már teljesen kihalt volt ebben a késői órában, egy lélekkel sem lehetett találkozni. Az árny elhaladt a Xunlai ügynökség pagodája mellett, majd balra fordult, és gyorsan eltűnt egy szűk sikátorban. A férfi a chantai negyedbe igyekezett. Ezeknek a városrészeknek világszerte ismert, jellegzetes építészeti stílusuk és hangulatuk volt. A faszerkezetű épületek, kifelé hajló lépcsőzetes tetők, az utcára kilógatott chantai írásjelekkel, szörnyalakokkal telifestett zászlócskák, színes lampionok olyannyira közismertek voltak, hogy az idetévedt idegenek, azonnal tudhatták, milyen helyen is járnak. A chantai negyedben a nap minden órájában nyüzsgő élet folyt. Az utcai kereskedők portékájukat fából összetákolt pultjaikon kínálták éjjel-nappal. A városrész lakossága, mintha sohasem hajtotta volna álomra a fejét. A köpönyeges férfi szemmel láthatóan magabiztosan igazodott el a keskeny, zsúfolt utcák útvesztőjében.

Nem először járt már ezen a helyen. Átverekedte magát a forgatagon, majd azt elhagyva egy közeli dombra felvezető, kacskaringós ösvényen indult tovább. Úgy gondolta, hogy senki sem követhette őt. A domb tetején egy hatalmas méretű, fából épített ház állt. Egyenesen az épület bejáratához sietett. A kétszárnyas ébenfekete színű, vaskos ajtó közepét egy mesterien kifaragott sárkányfej díszítette. A sárkány a szájában egy bronzkarikát tartott. A köpönyeges megfogta a karikát, és egy korábban egyeztetett titkos ütem szerint kopogtatott az ajtón. Nem sokkal később valaki belülről elhúzott egy fémreteszt.

Egy mandulavágású, fekete női szempár tekintett ki a kémlelő nyíláson. A férfi a köpenye alól elővett egy henger alakú fadobozt, amely a Konzulátus főtanácsnokának pecsétjével volt lezárva, és felmutatta a nőnek, oly módon, hogy az jól láthatta a pecséten lévő jeleket. Halotta, ahogyan egymás után elhúzták a záróreteszeket, majd az ajtó kinyílt. A férfi belépett a gyertyafénnyel megvilágított helyiségbe. Azonnal érezte a chantai füstölők kellemes illatát, amely betöltötte az egész szobát. A lány, aki beengedte, fiatal volt még, alig múlhatott el húsz éves. Gyönyörű arca hófehérre volt kifestve, koromfekete haját hátul kontyba fonva viselte. A kontyot hosszú, vékony, ezüstszínű hajtűk tartották. A feketére festett, selyemből készített kimonó, amit viselt, teljesen rásimult kecses alakjára. A deréknál szorosan megkötött selyemöv kihangsúlyozta vékony derekát, kerek csípője, domborodó keblei olyannyira nőiessé tették, hogy a férfi nem tudta levenni róla a tekintetét.
„Ki gondolná rólad, hogy egy kegyetlen gyilkos vagy?!” – gondolta magában a követ. „Azért el tudnék játszadozni veled az már egyszer biztos.” – sóvárgott tovább a férfi.
– Köszöntelek, uram, fáradj beljebb! – üdvözölte lágy, selymes hangon a fiatal nő. A kellemes hang megtörte a férfi egyre tisztátlanabb gondolatait.
– Remélem nem haragszol meg rám, de el kell kérnem a fegyvereidet! Hisz, ismered ennek a háznak a szabályait – a lány lesütötte a szemét, és úgy tett, mintha nagyon szégyellné, hogy erre kellett kérnie a vendéget.
– Ó, természetesen gyönyörű, Mai – válaszolt udvariaskodva a férfi.
Miután a fegyvereket átadta, a lány egy kis szobába vezette be. A helyiség belső fele teljes sötétségbe burkolózott, de a követ érezte, hogy rajta kívül van még ott valaki.
– Mit akarsz? – szólalt meg egy rekedtes férfi a sötétségből. Ezt a hangnemet már nem találta annyira kellemesnek, mint a lányét.
– A gazdám egy üzenetet küldött neked, uram – válaszolt a küldönc, kissé megszeppent hangon.
Azután, mintha egy kis villanást látott volna, és határozottan érezte, hogy füstszag terjedt szét a levegőben.
– Ne fordulj hátra! – A küldönc majd összerogyott ijedtében, amikor a háta mögül csattant rá a titokzatos férfi hangja. Érezte, ahogy valaki kivette a kezéből az üzenetet tartalmazó fahengert, azután síri csend lett. Néhány percig remegve állt még a szoba végében, mire rájött, hogy rajta kívül nincs már senki ott.
Hatalmas kő esett le a küldönc szívéről, amikor kilépett az elátkozott ház ajtaján. Sietős léptekkel indult haza.

- Orgyilkosok! Grenth átkozza el a fajtájukat!

Chorben a fegyverkovács, izzadva görnyedt az üllő fölött, miközben egy istani szabja íves pengéjét alakította a kalapácsával. A narancssárga színűre hevült hosszúkás vasrúd, aprócska szikrákat vetett, amikor ráütött a kis kéziszerszámmal. Miután a fém hűlni kezdett, visszahelyezte az izzó parázsba, és egy másikat vett elő. A műhelyt a kamadani iparosnegyedben építették, közvetlenül a várost határoló sziklafal tövében. A hosszúkás, magasra nyúló kovácstűzhely mellé egy faállványt állítottak, Chorben erre helyezte a már elkészült munkadarabokat. Reka Brown a nyurga harcosnő, érdeklődve figyelte a kovács tevékenységét. Amikor a férfi észrevette, hogy nézik, felegyenesedett, letörölte a verejtékcseppeket a homlokáról, és köszönés gyanánt rámosolygott a lányra.
– Segíthetek neked, hölgyem? – kérdezte barátságos hangon.
Rekában bizalmat ébresztett a kovács nyílt, egyenes tekintete. A lány a kardját kívánta megéleztetni, és a markolatra is ráfért már egy javítás, ugyanakkor nem szívesen adta volna át a fegyvert valami kontárnak. Nagyon sokat jelentett számára ez a tárgy, rengeteg emléke fűződött hozzá. Amikor a krytai jog szerint – tizenhat évesen – nagykorúvá lett, apja elvitte Lion’s Arch legügyesebb fegyverkovácsához, és megvásárolta neki ezt a csodálatos fegyvert. Ezt követően az apja oldalán részt vehetett a céhek háborújában.
– Talán. A kardomat akarom megjavíttatni! Meg tudod csinálni, fegyverkovács? – felelte kissé lekezelően a lány. – De jól vigyázz! Dwayana és az összes Istenek sem tudnak majd megóvni téged, ha valami baja esik!
– Hadd lássam hát! Mutasd azt a fegyvert, hölgyem! – válaszolt vidáman a férfi, cseppet sem törődve a lány barátságtalan modorával.
A harcosnő lecsatolta oldaláról a kardot és odanyújtotta a kézművesnek, aki óvatosan, tisztelettel vette kézbe. A fegyverkovács szakavatott szemmel kezdte el megvizsgálni:
– Ejha, egy krytai hosszúkard! Bár, ez a fajta elég gyakori a tyriai kontinensen. Szép munka, látszik, hogy ügyes kezek kovácsolták ezt a pengét – dicsérte meg a finom tárgyat. – Azonnal megélezem, és ha nem bánod, akkor megjavítom a markolatot is.
– Tedd azt, kovács! – Reka kissé megnyugodott, miután látta, hogy a mesterember valóban érti a dolgát. Miközben Chorben a fegyvert élezte egy lábbal hajtott, hatalmas fenőkövön, a lány a közelben bámészkodott. Az iparosnegyed színes kavalkádját figyelte. Néhány méterrel odébb, egy kék ruhás asszony, Mehinu, díszes páncélruhákat árult, míg egy másik kézműves ébenfa íjakat készített, láthatóan nagy szakértelemmel. A kereskedők körül összegyűlt tömegben egy apró termetű fiúcska – talán ha nyolc éves lehetett -, éppen egy helyi nemest szabadított meg az oldalán fityegő pénzes zacskójától. Rekát mulattatta a dolog, így hát nem leplezte le az ügyes ki zsebtolvajt.
A várakozás hosszú percei lassan vánszorogtak, Reka már kezdett türelmetlen lenni, amikor valami történt. Nem tudta volna megmondani, hogy mi, de valami baljós érzés kerítette hatalmába. Mintha valaki figyelné. Lassan tudatosult benne egy gondolat, hogy valamilyen veszély leselkedik rá. Kerülve a feltűnést, óvatosan elkezdte szemügyre venni a közelében tartózkodó embereket. Egy szürke ruhás, alacsony, vékony termetű, fiatal lányra lett figyelmes. Csupán egy szempillantásnyi ideig látta, azután a lány már el is tűnt a forgatagban, de volt benne valami gyanús. Nem helyi származású lehetett, hiszen mandulavágású szemei voltak, és chantai vászonruhát viselt.
Reka tovább illesztgette volna elméje kirakódarabkáit, de Chorben harsány felhorkantása kizökkentette a gondolatmenetéből:
– Hisz ezt a kardot az én öreg barátom, Grahame készítette! – a fegyverkovács eme felkiáltására, azután került sor, miután lefejtette a markolatról az elhasználódott bőrréteget. – Felismerem a jelet, amit ide belevésett. Grahame, az öreg csirkefogó! Együtt tanultuk a mesterséget Droknar’s Forgeban – magyarázta furcsa örömkitörésének okát. – Mindketten a félszemű, Sarad mesternél töltöttünk el tíz hosszú évet. Ő, volt az egyik legkiválóbb fegyverkovács a deldrimor törpék között – ujjongott tovább az ügyes kezű kézműves, közben azért tovább dolgozott a markolaton. – Na, kész is van. Tíz aranyadba fog kerülni, hölgyem.

Reka leszámolta a fegyverkereskedő kezébe a tíz aranypénzt, majd illedelmesen elköszönt. Nem messze a kovács műhelyétől, egy sárga ruhás, istani nő, ritka és különleges anyagokat árult, méretes faragott kőre kipakolva. A szörnykaromtól kezdve, a különleges deldrimor acélon keresztül, a méregdrága ectoplazma gömbig – amely Tyria legdrágább és legritkább páncélruhájának, az obsidián páncélnak volt az alapanyaga -, mindenféle ritka és persze méregdrága holmi megtalálható volt nála. Reka csak egy röpke pillantást vetett a gazdag választékra, azonban sem elegendő pénze, sem vesztegetni való ideje nem volt, hogy a különleges csecsebecsékkel foglalkozzon. A hatalmas kő mögött egy lépcsősor vezetett fel a sziklák közé. A néhol zöld mohával fedett, öreg lépcsők az idő múlásával több helyen is meglazultak, így a lánynak oda kellett figyelnie, hogy hova lép. A városnak ezt a félig-meddig hegybe vájt, másfelől faragott kövekből épített negyedét, nagyrészt művelt emberek lakták. A tudósnegyed, ahogyan a kamadani köznyelv a városrészt nevezte, sok sok híres trubadúr, történész és egyéb misztikus képességű személyiség otthonául szolgált. A falakat majd mindenütt ősi királyokról készített, vésett portrékkal, csatajelenetekkel díszítették, Rekának olyan képzete támadt, mintha egy föld mélyébe ásott díszes kriptában járt volna. A macskakövekkel kirakott, széles teraszon finom emberek társalogtak, drága selyemruhákban. Mikor elhaladt mellettük, elhallgattak, és gyanakvó tekintettel követték lépteit.

- Mit kereshet ez itt? – súgtak össze a fiatal harcos háta mögött. “Nem túl gyakran fordulhatnak meg itt hozzám hasonlók” – gondolta magában Reka, majd nekivágott egy újabb meredek lépcsősornak, amely egészen magasra, egy másik, az előzőnél keskenyebb teraszra vezetett fel. A magaslatról egészen pompás kilátás nyílott Kamadan piacterére és a Konzulátus hatalmas épületére. Reka egy rövid ideig – amíg kifújta magát – gyönyörködött a csodás panorámában, majd tanulmányozni kezdte a mészkőfalba fúrt barlanglakások bejáratai felett elhelyezett, vésett jeleket.
– Ez lesz az – állapította meg magában, miután végre sikerült felfedeznie az Agkor Buba által, korábban elmagyarázott, bonyolult ábrát.

***

  1. xer303
    2010. december 20. - 14:57

    Ez egy hatalmas LIKE!

  1. No trackbacks yet.

Itt és most várjuk a hozzászólásod!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 847 követőhöz

%d honlapszerkesztő ezt szereti: